A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

A feljutás már megvan, jöhet az osztályozó (?)

A Kecskeméti LC szombaton már matematikailag is megnyerte a megye I. 2017/2018-as kiírását, ezzel azonban még közel sincs vége a szezonnak. A négy hátrelévő bajnoki mellett még egy osztályozó is várhat a csapatra az NBIII-as tagság kiharcolásáért.

 

Szabó Tibor csapatának összességében két-két hazai és idegenbeli találkozója maradt hátra a bajnokságból. Azt már a Kecskeméti LC vezetőedzője is hangsúlyozta, hogy az aranytól függetlenül a hibátlan mérlegre törekednek továbbra is. A hajrában is kell majd a koncentráció és a bíztatás, hiszen a dobogóra hajtó Kecel mellett a Kalocsa és a Kiskunhalas is kellemetlen ellenfél, utóbbi kettőhöz ráadásul utazni fogunk. A bajnokavatóra, az érmek átadására az előzetes tervek szerint az utolsó hazai bajnokin kerülhet sor, ellenfelünk az Akasztó lesz május 26-án.

A programban némi változás is lesz, Kalocsára egy nappal korábban, vasárnap helyett szombaton utazunk a csapatok megegyezését követően jövő héten. A sorminta így egyszerű, mindig szombaton 17:00-kor lépünk pályára már a bajnokság végéig.

A Kecskeméti LC hátralévő bajnoki meccsei:

05.12. (szombat): Kecskemét – Kecel, 17:00

05.19. (szombat): Kalocsa – Kecskemét, 17:00

05.26. (szombat): Kecskemét – Akasztó, 17:00 (bajnoki aranyérmek átadása)

06.02. (szombat): Kiskunhalas – Kecskemét, 17:00

Osztályozó (?): 

A bajnoki cím automatikusan még nem jelent feljutást, ám konkrétumokról majd csak szűk egy hónap múlva tudunk beszámolni. A 20 megyei bajnokból (19 megye + Budapest) összesen 10 juthat fel az NBIII-ból kiesők helyére, ezt a számot növelheti az, ha esetleg olyan visszalépések történnek a harmadosztályban, mely nem kiesőket jelent, így feltöltésre van szükség. Jó példa erre a tavalyi szezon, amikor a Balassagyarmat vesztes osztályozót követően is feljuthatott.

Osztályozót abban az esetben ír ki az MLSZ, ha 10-nél több bajnok jelzi indulási szándékát. Ebben az esetben annyi csapat jut fel automatikusan (osztályozó nélkül), amennyi matematikailag csak lehetséges, a többiek viszont kénytelenek még egy párharcot megvívni a harmadosztályért.

Egy példával érzékeltetve:

Ha 13 csapat vállalná a feljutást, akkor 7 klub osztályozó nélkül mehet fel, további 6-ot azonban sorsolást követően párokba osztanak, így mérkőznek meg a maradék három helyért.

Az előzetes nyilatkozatokat május végéig kell megtennie a bajnokoknak, ezt követően dől el, kell-e osztályozót rendezni, vagy sem. Az utóbbi években jellemzően 10-nél több csapat akart indulni, így nagyobb esély mutatkozik erre a forgatókönyvre. A bajnokságok június első hétvégéjén fejeződnek be legkésőbb mindenhol, így június 4-én (hétfőn) tarthatják meg a sorsolást az MLSZ-ben. A képlet egyszerű, az automatikus feljutáshoz a kalapban kell maradnunk a sorsolásnál, ahol kiemelés nem lesz. 

Ha osztályozóra lenne szükség, akkor a meccseket június 9-én és 16-án (mindkettő szombat) rendezik. 

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók