A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

120 perces edzőmeccsen vertük az MTK-t

Szombaton harmadik nyári edzőmeccsét játszotta a KTE, csapatunk az NB I-es MTK vendége volt. A 2x60 perces felkészülési mérkőzés végén győzelemmel zártunk a Sándor Károly Labdarúgó Akadémián.

Tímár Krisztián ezúttal is két részre bontotta a keretet a 120 perces találkozóra, melynek első húsz percében nem igazán forogtak veszélyben a kapuk. Ezt követően azonban felpörögtek az események: előbb Szabó Bálint bal lábas löketét védte Fadgyas, majd a 24. percben Bányai Péter 15 méterről, szintén ballal találta el a lécet. Az MTK helyenként meddő mezőnyfölényt alakított ki, de ez ritkán párosult komoly helyzetekkel.

Az ivószünet után, a 43. percben Kata lőtt 17 méterről a bal alsó mellé, majd a 47. percben egy lecsorgó labda után Plsek közeli lövését kellett védenie Ruisznak. Az 50. minutumban szép akciót vezettünk labdaszerzést követően: Bányai próbálkozását Demjén ütötte ki, majd az újabb támadás végén Kovács Barnabás tüzelt a rövid felső fölé. Nem sokkal később előnybe került az MTK: egy balról belőtt lapos labdára Nyers érkezett a hosszún, és nem is hibázott (1–0). A gól után újabb kecskeméti lehetőségek következtek, de Nyári kapáslövését, majd Szabó ballal megeresztett lövését is fogta Demjén. A szünet előtt azonban megérdemelten egyenlítettünk: Kovács megpattanó beadása a lécről pattant vissza a kapu elé, Bányai eszmélt a leggyorsabban, és néhány méterről a hálóba bombázott (1–1).

Az MTK a szünetben teljes sort cserélt, nálunk erre tíz perccel később került sor, a félidőben egyedül Szabados váltotta Ruiszt a kapuban. A 73. percben ismét a hazaiaknál volt az előny: Horváth Artúr kapott labdát a tizenhatoson belül, egy jó csel után pedig jobbal lőtte ki a hosszú sarkot (2–1). Ebben a játékrészben ugyanakkor inkább a hazaiak térfelén zajlott a játék, az MTK elsősorban gyors ellentámadásokból próbált veszélyt teremteni. A 98. percben Berki tüzelt 18 méterről, majd a kipattanóra Németh érkezett, de Balázs kapus mindkét esetben hárítani tudott. A 100. percben Hinora átlövése kerülte el Szabados kapuját, majd a másik oldalon Gajág centikkel fejelt a jobb alsó mellé egy szöglet után. A 110. percben sikerült egyenlíteni: Pljesovszki vezette lendületből a labdát a védelemre, majd kitette a balján szabadon érkező Bolgár elé, akinek lövése a védőn megpattanva védhetetlenül vágódott a rövid felsőbe (2–2). A slusszpoén a 118. percre maradt: Merényi Ádám került helyzetbe, első lövését még védte a kapus, de a kipattanót okosan fejelte át felette (2–3).

Vasárnapra szabadnapot kapott a szakmai stábtól a csapat, a hétfői edzést követően pedig Bükfürdő felé veszi az irányt a társaság a nyári edzőtábor helyszínére. A következő felkészülési mérkőzésre július 11-én (szombaton) 13:30-kor kerül sor a Vasas otthonában.

MTK Budapest – Kecskeméti TE 2–3 (1–1)

KTE: Ruisz – Szépe, Szilágyi, Kotula, Pálvölgyi, Kovács B., Nyári, Göblyös, Szabó B., Bolyki, Bányai.

KTE (a 70. perctől): Szabados – Horváth A., Gajág, Szojma, Eördögh, Pljesovszki, Haris, Berki, Bolgár, Merényi, Németh B.

Gól: Nyers (53.), Horváth A. (73.), illetve Bányai (60.), Bolgár (110.), Merényi (118.).

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók