Megye I.: Pálhalmán fogad minket a Dunaújváros szerdán

Szerdán az NBIII-as Dunaújváros vendégeként játszunk felkészülési mérkőzést, melyet Pálhalmán rendeznek meg.

edzőmeccs

Ellenfelünk tavaly kifejezetten jól szerepelt a harmadosztály közép csoportjában, melyet a 4. helyen fejeztek be végül. Nem olyan régen még ők is az élvonalban szerepeltek, ám kiesésüket követően nem tudtak visszajutni, ráadásul végül a másodosztálytól is búcsúztak. Azóta néhány rutinos játékos mellett, főleg fiatal, helyi kötődésű futballistákra épül keretük, mely az NBIII-ban tavaly is mindenkinek kellemetlen ellenfél volt.

A Dunaújváros edzőmeccseit rendre Pálhalmán játssza már évek óta, ez most sem lesz másként. A pályához ITT találnak útvonaltervet szurkolóink

Dunaújváros (NBIII) – Kecskeméti LC

Edzőmeccs, Pálhalma

2017.07.26. (szerda), 10:30

Szerző: Nyitray András