Szerdán 19 órakor a Diósgyőri VTK vendége lesz a KTE HUFBAU a Merkantil Bank Liga 4. fordulójában. A miskolciak a bajnoki cím egyik elsőszámú várományosai, így nehezebb nem is lehetne első idegenbeli meccsünk.
A DVTK az NBI-es kiesést követően alaposan átalakult, hiszen szinte a teljes keret lecserélése mellett új vezetőedző, Kondás Elemér vette át az együttes irányítását. Hiába szerepelnek a másodosztályban, rengeteg NBI-es rutinnal rendelkező futballistával rendelkeznek, elég csak Könyves Norbert vagy Molnár Gábor nevét megemlíteni. A rajt jól is sikerült számukra, hiszen a Csákvár után a Vasas elleni derbit is megnyerték, legutóbb Siófokon 1-1-es döntetlent játszottak.
Jó a hangulat kecskeméti oldalon is, hiszen a Budaörs elleni vereséget követően a Soroksárt és az Ajkát is megvertük, így jelen állás szerint az ötödik lesz a negyedik vendége a forduló egyik nagy múltra visszatekintő rangadóján.
Szabó István, a KTE HUFBAU vezetőedzője: –Már az Ajka meccs előtt is figyelembe vettünk természetesen más szempontokat a terhelésnél, tekintettel arra, hogy egy héten belül három meccs vár ránk. Igyekszünk úgy dolgozni, hogy közben egészségesek is maradjunk. Sokat nem pihentünk, már el is kezdtük a felkészülést a Diósgyőr ellen, a kapott meccsterhelésnek megfelelően különböző csoportokban, illetve az ellenfél kielemzésére is sor fog kerülni. Kimondottan a bajnokesélyeshez utazunk, ahol nagyszerű edzői stáb dolgozik. Kondás Elemért nem kell bemutatni senkinek, számtalan nagy sikert ért már el csapataival. Most is nagyon jó és szervezett csapatuk van, de bízom benne, hogy lesz tartásunk, és helyt tudunk állni. Újonc csapatként mi elsősorban a hazai mérkőzéseinkre fektetünk nagy hangsúlyt, prioritást élvez ennek megfelelően a vasárnapi, Csákvár elleni meccsünk is, hogy minél több pontot tartsunk itthon. Ettől függetlenül nem feltartott kézzel fogunk pályára lépni szerdán sem.
Szurkolói információk a DVTK elleni idegenbeli meccshez:
A miskolci klub részletes tájékoztatást adott a jegyvásárlási lehetőségekről és beléptetési szabályokról, ezek itt olvashatóak. A találkozóra akár elővételben is lehet jegyet venni a meccsjegy.mlsz.hu oldalon. A védettségi igazolvány vagy applikáció természetesen az idegenbeli meccseken is a belépés feltétele.
A DVTK Stadionba elővételben 1000, a helyszínen 1500 forintba kerülnek a vendég belépők. A 6 éven aluliak ingyen, a 6-18 évesek 200 forintos áron válthatnak jegyet, míg a 18 év feletti diákok elővételben 700, a helyszínen 1000 forintért érvényes diákigazolvánnyal.
A stadion címe: 3533 Miskolc, Andrássy Gyula utca 61.
A vendégek számára a T és U szektorok vannak kijelölve, külön őrzött parkolóval.
Szerző: KTE/kecskemetite.hu