A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

A Biztos Kezdet Gyerekháznak segítettünk

Kedden klubvezetésünk nevében dr. Filus Andor ügyvezető, a csapatot képviselve Nikitscher Tamás, valamint dr. Salacz László országgyűlési képviselő jelenlétében, a Biztos Kezdet Gyerekházban tettünk látogatást.

Az apropót egy közös felajánlás adta, dr. Salacz László ugyanis klubunkkal, illetve főtámogatónkkal, a HÉP Zrt.-vel közösen egy elektromos, hűtésre és fűtésre is alkalmas inverter beszerelését valósította meg a gyerekházban, ahol rengeteg kisgyermek és szülő találhat otthonra a mindennapokban.

– Az intézmény filozófiája Angliából indult a 90-es években, Magyarországon jelenleg 177 darab gyerekház működik. A fő munkánk az, hogy azok szocializációs hiányok, amikkel a gyerekek hozzánk érkeznek, azokat szakembereinkkel közösen pótolni tudjuk. Hozzánk eleve hátránnyal érkeznek a gyerekek, mi azon dolgozunk, hogy az óvodára megfelelően felkészítsük őket. Már harmadik éve működünk, és pozitív visszajelzéseket kapunk. A szülőktől elsősorban azt kapjuk vissza, hogy nincs olyan nap, amikor ne jönnének, ami fontos üzenet. Tényleg úgy működünk itt, mint egy kis család, a gyerekek problémái mellett a szülőkét gondjaira is igyekszünk adekvát választ adni, hogy azt érezzék, hogy itt kapnak segítséget. Most mi is nagy segítséget kaptunk, amit ezúton is köszönök – mondta Oláh Anna, a Biztos Kezdet Gyerekház vezetője az intézmény kapcsán. 

A fejlesztés egy közös összefogás részeként valósult meg melyhez klubuk is csatlakozott főtámogatónkkal, a HÉP Zrt.-vel közösen. Az inverter már üzembe is volt állítva, de természetesen nem érkeztünk üres kézzel így sem. 

– Másfél hónappal ezelőtt már jobban beleláttam a ház életébe, akkor Anna elmondta nekem, milyen problémájuk van. Nyáron egy hűthető, télen egy fűthető szobára volt szükségük a megfelelő működéshez, hogy a gyerekek normális hőmérsékleten lehessenek itt. Ez egy fontos probléma, így nagyon örülök annak, hogy a KTE és a HÉP Zrt. is azonnal az ügy mellé állt, amikor ezt megosztottam velük, rögtön az volt a kérdés, hogy mikorra kell, nem az, hogy mi a gond. Gyorsan meg is valósult az inverter beszerelése, amit most már át is adhattunk – mondta dr. Salacz László országgyűlési képviselő.

– A KTE is egy nagy család, éppen ezért fontos nekünk, hogy azoknak is segítsünk a klub által, akiknek erre szükségük van. Elkötelezett eziránt a klub, minden nagyszerű kezdeményezés mellé odaállunk. Ilyen ez is, amikor meghallottuk, hogy a téli időszakban hogyan tudjuk a legnagyobb segítséget nyújtani a gyerekeknek, egyben fejleszteni ezt a remekül működő helyet, akkor azonnal cselekedtünk – mondta dr. Filus Andor, a KTE ügyvezetője.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók