A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

A dobogós Fehérvárt fogadjuk szombaton

Az OTP Bank Liga 25. fordulójában csapatunk a Fehérvár FC-t fogadja 17:45-ös kezdéssel a Széktói Stadionban. Ellenfelünk igen jó erőkből áll, hiszen a harmadik helyen áll a tabellán.

A Fehérvár FC az előző idényben nem teljesített jól, a kiesés szele is meglegyintette a klubot, de az őszi szezonban egy sikeres pályára állt rá Bartosz Grzelak irányításával a csapat. Kifejezetten eredményesen szerepelt a téli szünetig a „Vidi”, s bár most egy kisebb hullámvölgyben van, tartja harmadik helyét. Zsinórban három győzelem után most három vereségnél tartanak a székesfehérváriak, ráadásul a DVTK, az Újpest és az FTC kapuját sem tudták bevenni. Ezzel együtt válogatott, vagy éppen korábbi válogatottak sora szerepel a piros-kéknél, így hiba lenne csak a közelmúlt eredményeit figyelembe venni.  

Szabó István számára jó hír, hogy sem sérülés, sem eltiltás nem nehezíti a szakmai stáb dolgát. Nagy Krisztián és Nikitscher Tamás továbbra sem bevethető, de utóbbi már edz, nagyjából egy hónap múlva jelentkezhet játékra leghamarabb. Kellemes gondjai vannak így az összeállítást illetően vezetőedzőnknek, aki viszont tudja, hogy a Fehérvár is csapatként és szenvedéllyel kell futballozni. A két együttes idén kétszer találkozott, Kecskeméten 1-0-ra nyertünk, míg a Sóstói Stadionban 3-3 lett a végeredmény.

Szabó István, a Kecskeméti TE vezetőedzője: – A Fehérvár tavalyi teljesítménye ugyan nem volt meggyőző, de ősszel kimagasló időszakuk volt. A tavasz nem úgy indult, ahogy szerették volna, de az utolsó három körben a sorsolásuk sem volt könnyű. Magyar szinten kimagasló képességű keretük van, minden csapatrészben válogatott labdarúgókkal. Elég Csongvai, Tóth Balázs, vagy éppen Sigér nevét említeni a teljesség igénye nélkül. A saját bőrünkön érezhettük legutóbb Fehérváron, hogy egy kis kihagyást is azonnal büntetnek, elég csak Katona Mátyás hatalmas góljára emlékezni a hajrában. Nehéz mérkőzés lesz ez is, de bizakodásra ad okot, hogy a játékosaimat nagyon jó mentális állapotban érzem, és igazi csapatként tudunk küzdeni, emellett a szenvedély is megvan a játékunkban. Szükségünk lesz a közönségünkre is természetesen ahhoz, hogy itthon tudjuk tartani a pontokat.

Jegyek, kapunyitás, beléptetés

Elővételben online, a jegymester.hu oldalon folyamatosan lehet jegyet vásárolni. A mérkőzés napján – amennyiben maradnak belépők még – 16:15-kor nyitnak a kapuk és a pénztárak, így arra kérjük drukkereinket, lehetőség szerint időben érkezzenek a gördülékeny beléptetés érdekében akkor is, ha már rendelkeznek belépővel.

Jegyeket a helyszínen bármelyik pénztárban bármelyik lelátóra lehet vásárolni (például a 2-es pénztárban is meg lehet venni a városi oldalra szóló belépőt), de a jegyvásárlásnál feltétlen figyeljenek arra drukkereink, hogy melyik kapu és oldal felől közelíthető meg szektoruk, ugyanis csak ennek megfelelően működnek a jegyleolvasók. A hazai szektorokat az 1-es, 2-es („A” lelátó) és 4-es kapu jelöli, utóbbi a városi oldal, a „B” lelátó. A jegyeket nem kell bedugni az automatába, elég csak a vonalkóddal lehúzni a leolvasó előtt. Az online vásárolt jegyeket telefonon keresztül is be lehet mutatni.

Jegyárak a Fehévár elleni bajnokira:

"A" lelátó:

Normál jegy: 2.500 forint

Kedvezményes jegy (18 év alatt, 65 év felett): 2.000 forint

"B" lelátó:

Normál: 2.000 forint

Kedvezményes (18 év alatt, 65 év felett): 1.500 forint

Gyermekjegy (6 év alatt): Mindkét lelátóra ingyenes, regisztrációs jeggyel.

Mozgássérült belépő (1-es kapu): 1.500 forint

Fizetési eszközök, tiltott tárgyak

A Széktói Stadionban alapvetően készpénzzel lehet fizetni, de a 2-es és 4-es pénztárakban a belépőket bankkártyával is meg lehet már venni. A 2-es pénztárban ez igaz a bérletekre is. A városi oldalon teljes egészében működik a kártyás fizetési lehetőség.

A mérkőzés folyamán ajándéktárgyak vásárlására is van lehetőség, azonban csak készpénzes formában.

A beléptetés során a kedvezményes jegyeket ellenőrizhetik kollégáink, így mindenképpen legyen egy születési időt igazoló okmány (személyi, jogosítvány, útlevél vagy diákigazolvány) szurkolóinknál. Ennek hiányában a biztonsági személyzet megtagadhatja a belépést az érvényes belépő birtokában is. Aki teheti, érkezzen ezúttal is a tömegközlekedés segítségével. A mérkőzésekre esernyőt továbbra sem lehet behozni, így csapadékos időjárási körülmények esetén esőkabátot hozzanak magukkal drukkereink. A rendőrség utasítására emellett szúró és vágó eszközöket tilos behozni a létesítménybe, ahogy pirotechnikai eszközöket is.

Vendég szurkolók

A vendégszektorra a „B” lelátó jegyárai, kedvezményei és előírásai érvényesek. A vendégszektor a Csabay Géza körútról érkezve közelíthető meg, parkoló közvetlenül a szektor bejárata mellett, a Kecskeméti Fürdővel szemben található. A vendégszektorba a 3-as kapun keresztül lehet belépni, büfé és mosdók üzemelnek. Fizetni csak készpénzzel tudnak a helyszínen a vendég szurkolók.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók