A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

A felkészülésre nem lehetett panasz

Vasárnap véget ért a nyári felkészülési időszak csapatunk számára, a Szeged elleni 2-1-es siker után már a Budaörs elleni szezonnyitóra készülhetnek a játékosok a héten. A nyári munka összefoglalása bizakodásra adhat okot.

Hosszú és nehéz időszakot zárt le ezzel együttesünk, hiszen már június 17-én elindult a felkészülés az NBII-es szezonra, alig két héttel az előző bajnokság befejezését követően. A keret mellett a szakmai stáb is átalakult, Szabó István (vezetőedző) és Kerekes Barna (pályaedző) mellett összesen 14 játékos érkezett 12 távozó helyére. Ennek megfelelően júniusban elsősorban az alapozáson volt a hangsúly, első edzőmeccsünket július 3-án játszottuk az FTC II. ellen. Ezt követően rögtön elutazott egy hétre Szlovéniába edzőtáborozni a keret, ahol újabb két mérkőzést vett sikerrel, majd hazai környezetben további három találkozóval zártuk le a többhetes, rengeteg edzéssel megspékelt munkát.

A mérlegünk abszolút pozitív a nyári munka során, hiszen egyetlen vereséget sem szenvedtünk el, döntetlent is csak a Békéscsabával játszottunk. Ez akkor is bizakodásra adhat okot, ha ebben az időszakban természetesen nem az eredményesség a legfontosabb szempont. 

A felkészülési mérkőzések eredményei:

KTE HUFBAU – FTC II. (NBIII.) 4-1 (Gól: Tóth D., Tóth B., Bodor, Vágó)

NK Drava Ptuj (szlovén II. osztály) – KTE HUFBAU 3-6 (Lukács 2, Rjasko, Nagy, Tóth D., Puskás)

ND Beltinci (szlovén II. osztály) – KTE HUFBAU 0-3 (Lukács, Bodor, Buna)

Békéscsaba (NBII.) – KTE HUFBAU 1-1 (Marsa)

KTE HUFBAU – Makó (NBIII.) 5-0 (Belényesi 2, Tóth D., Katona, Lukács)

KTE HUFBAU – Szeged-Csanád GA 2-1 (Hadaró, Tóth B.)

Szerző: Nyitray András (fotó: Bús Csaba/baon.hu)

Média partnerek
Támogatók