A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

A Ferencváros otthon tartotta a pontokat

Az OTP Bank Liga 23. fordulójában a bajnoki címvédő Ferencváros vendége volt csapatunk a Groupama Arénában. Játékosaink mindent megtettek a jó erőkből álló zöld-fehérek ellen, ám két kihagyás elég volt ahhoz, hogy az FTC otthon tartsa a pontokat.

Szabó István nem változtatott sokat a tavasszal megszokott kezdőcsapaton, igaz, ezúttal Banó-Szabó helyett Helmich kapott lehetőséget. Ahogy arra számítani lehetett, a Ferencváros birtokolta többet a labdát, de szervezetten védekezett csapatunk, így az első negyedórában egyedül Abena fejesét jegyezhettük fel, aki Civic szabadrúgása után fejelt fölé. Szabó István korán cserélt, az agilisan kezdő Helmich gyorsan begyűjtött egy sárga lapot, így elővigyázatosságból lehozta, Banó-Szabó érkezett. Az FTC főleg a bal oldalon próbált bontani, Marqiunhos sokat volt játékban, de beadásai nem értek célt. Az első igazán nagy sansz a 30. percben alakult ki, Loncar szánta rá magát egy távoli lövésre, amit Vargának kellett a léc fölé tornásznia. A 39. percben Dejan Stankovic is váltott, ugyancsak egy sárga lapos játékos, Ben Romdahn hagyta el a pályát, akit Abu Fani váltott. A 45. percben jött az első KTE helyzet, Lukács szögletét Belényesi fejelte mellé. A félidő hosszabbításában a Ferencváros három szögletet is rúghatott egymás után, a harmadikból pedig gólt szereztek, Abu Fani beadása megcsúszott a röviden, a hosszún érkező Abena pedig a berobbanó Maiga elé fejelte azt vissza, aki közelről nem hibázott.

A második félidő hasonló játékkal indult, mint az első, igaz, a 49. percben egy formás akció végén Zeke lapos beadásáról centikkel maradtak le az érkezők. Az 53. percben Abu Fani lőtte el a labdát a védők lába között, Varga azonban kiütötte a jobb alsóból. A 63. percben centikre voltunk az egyenlítéstől, Zsótér középre lőtt labdájába Horváth ért bele, gól is lett, de les miatt a VAR ellenőrzéssel ezt nem adták meg. Ennél nagyobb gondot jelentett, hogy percekkel az eset után Pesic tudta középre adni a labdát balról, ami mindenki előtt elment, de a hosszún érkező Zachariassen előtt nem (2-0). A folytatásban a Ferencváros már magabiztosan őrizte előnyét, az eredmény nem változott. 

Ferencvárosi TC – Kecskeméti TE 2-0 (1-0)

Groupama Aréna, 11 117 néző. V: Andó-Szabó (Kóbor, Szalai)

FTC: Dibusz – Botka (Makreckis 72.), Abena, Cisse, Civic (Ramirez 72.) – Ben Romdahn (Abu Fani 39.), Maiga, Loncar – Marquinhos (Kodro 72.), Varga B. (Pesic 62.), Zachariassen. Vezetőedző: Dejan Stankovic

KTE: Varga B. – Szűcs K., Szabó A. (Nagy O. 72.), Belényesi, Katona L., Zeke – Helmich (Banó-Szabó 19.), Vágó (Meszhi 87.), Zsótér (Májer 87.) – Horváth K., Lukács D. (Szendrei 87.). Vezetőedző: Szabó István

Gól: Maiga (45 + 3.), Zachariassen (68.)

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók