A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

A Gárdonnyal kezdtek a tartalékok

Lejátszotta első felkészülési mérkőzését tartalékcsapatunk is, a fiatalok a Gárdonyt fogadták hétvégén. Virágh Ferenc nagyon fiatal kerettel vágott neki a meccsnek, melyen a félidőben sort is cserélt, emellett fiatal próbázók is megmutathatták magukat.

Az első félidőben a vendégek szerezték meg a vezetést, erre a második félidőben Kovács Péter válaszolt egy jól eltalált átlövéssel.

Kecskeméti TE II. – Gárdony 1-1 (0-1)

Felkészülési mérkőzés

KTE II.: Telek – Adelhardt, Szamosi, Balla, Bedics, Harmati, Goretich, Balis, Murár, Szabó Cs., Kovács D. Csere: Péter, Horváth A., Kókai, Czenky, Kovács P., Ruzsa, Tóth L., Virágh, Varga M., Kónya.

Gólszerzőnk: Kovács P.

Virágh Ferenc: – Minden elismerés a két csapatnak, embert próbáló hőségben hasznos mérkőzést játszottunk. Több próbázóval, félidőnként különböző csapattal álltunk fel a rutinos gárdonyikkal szemben. Megfelelő teljesítményt nyújtottunk, elérte a célját a mérkőzés.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók