A Merkantil Bank Liga 4. fordulójában a Videotonnal játszottunk rangadót a Széktói Stadionban. A kiélezett, kemény csatát hozó küzdelmet az utolsó pillanatokban nyertük meg.

Tímár Krisztián nem változtatott győztes csapatán, a kezdő és a keret is megegyezett az egy héttel korábbival. Bár az irányítást az elejétől kezdve igyekeztünk magunkhoz venni, kevés említésre méltó esemény történt az első félidőben, a Videoton stabilan védekezett. Az első kaput eltaláló lövésre majdnem fél órát kellett várni, ekkor hazai részről Németh Barnabás tüzelt távolról, de Kemenes Botond magabiztosan fogta kísérletét. Ezt követően a szünetig sem történt sokkal több említésre méltó momentum, egyedül Németh Dániel távoli próbálkozását jegyezhettük fel, mely Ruisz Barnabásnak nem okozott gondot.
A szünetben Beke Péter érkezett, majd gyorsan felpörögtek az események. Az 50. percben Haris Attila 22 méterről vágott a jobb felsőbe egy szabadrúgást, megszerezve ezzel a vezetést (1–0). A 61. percben könnyen megduplázhattuk volna az előnyt, Beke lépett el védője mellől, de ziccerben a rövid felső fölé lőtt. Nem sokáig sikerült megtartani az előnyt. Derekas Zoltán távoli lövését még kitolta Ruisz, de a 62. percben egy felívelt szöglet után Zsótér kapásból vágta a labdát a rövid felsőbe elemi erővel (1–1). A játék képe ezt követően sem változott, Gajág fejesét Kemenes ütötte fölé, majd Beke lőtt ballal a rövid alsó mellé egy beadás után.
A folytatásban megfogyatkozott a Videoton, Köllő Kende került a földre a Berki Marcellel vívott párharc után, majd belerúgott játékosunkba, amiért azonnal piros lapot kapott. Az emberelőnyünk sem tartott sokáig, a 81. percben Kovács Barnabás Németh Dánielt találta el a labdáért zajló csatában, így ő is mehetett zuhanyozni. A hajrára ismét a kapujához tudtuk szorítani a Videotont, és a 93. percben jött a győztes gól: Göblyös Sándor nagy bedobása után Szűcs Szilárd volt a legszemfülesebb, saját nevelésű védőnk pályafutása első góljával megnyerte a meccset (2–1).
Kecskeméti TE – Videoton FC Fehérvár 2–1 (0–0)
Kecskemét, Széktói Stadion, 1600 néző. Vezette: Ujhelyi Tamás (Punyi Gyula, László István)
KTE: Ruisz – Szépe, Gajág, Szűcs Sz. – Eördögh (Bolyki, 80.), Haris, Kovács B., Göblyös – Szabó B. (Bányai, 61.), Merényi (Beke, a szünetben) – Németh B. (Berki, 61.). Vezetőedző: Tímár Krisztián
Videoton: Kemenes – Simut (Kovács D., 78.), Hesz, Kelemen D., Köllő, Zsótér – Derekas, Nagy D. (Menyhárt, 90.), Bedi – Németh D., Ekbauer (Kovács E., 61.). Edző: Vajda Gusztáv
Gól: Haris (50.), Szűcs Sz. (90+3.), ill. Zsótér (62.)
Kiállítva: Kovács B. (81.), ill. Köllő (74.)
Szerző: KTE/kecskemetite.hu








-



























