A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

A hajrában ment el a meccs Kispesten

Vasárnap a Budapest Honvéd II. vendége volt a Kecskeméti TE a Bozsik Stadionban, ahol jó iramú, változatos meccset játszottak a felek, a végén a szerencsésebb hazaiak tudták megszerezni a három pontot egy döntetlenszagú találkozón.

A hazaiaknál akadtak visszajátszók, így a kapuban Horváth András, a védelemben Kálnoki Kis Dávid, vagy a támadósorban a Liverpool-ban is megforduló David Ngog. A találkozót mi kezdtük jobban, Nádudvari már rögtön az elején veszélyes lövést eresztett meg, majd Markó löketét Horváth paskolta szögletre az első negyedóra végén. A sarokrúgásból nem mi jöttünk ki jól, a Honvéd kitűnő kontrát vezetett, majd az akció végén Csaba pofozta valahogy a kapuba a labdát 5 méterről (1-0). Jó tíz percig csordogált ezt követően a meccs, majd több lehetőség is adódott előttünk, Markó átlövését ismét kiütötte a kapus, majd Zámbori szabadrúgása szállt mellé. A félidő második felében inkább kecskeméti dominancia jellemezte a meccset, mégis egy kontrából sikerült egyenlítenünk, amikor Selyem húzott el a jobboldalon, lapos beadására aztán Vladul becsúszva érkezett középen a védőket megelőzve (1-1).

Fordulás után az első 20 perc inkább mezőnyjátékot hozott, a kapuk távoli lövések esetén forogtak csak némi veszélyben, de ezeket a hálóőrök jól olvasták. A 70. perc után megélénkültek az események, felváltva alakultak ki helyzetek, két Honvéd helyzetre előbb Szabó, majd Markó válaszolt, de utóbbi nem tudott túljárni ekkor sem Horváth eszén. A 76. percben egy komoly meccslabdája adódott a hazaiaknak, amikor a saras talajon Urbán lába alatt csúszott el egy visszapassz, de Májer Mészárosba lőtte a ziccert. Az erősen döntetlenszagú meccsen már mindenki kezdte elkönyvelni a döntetlent, amikor a Honvéd a hajrában le tudott táborozni a kapunk előtt. Előbb egy oldalszabadrúgást, majd két szögletet is röviden tisztáztunk, amit már nem tudtunk büntetlenül megúszni, a sarokrúgás utáni ismétlésre Ngog érkezett fejjel és a hosszúba bólintott a 87. percben (2-1). A hajrában erre már nem volt válaszunk, így szinte zsebben lévő, értékes pontot hagytunk a fővárosban.

Budapest Honvéd-MFA II. – Kecskeméti TE 2-1 (1-1)

NBIII. közép csoport, 11. forduló

Honvéd: Horváth A. – Kovács, Temesvári, Kálnoki Kis, Csaba – Király, Musa (Szeles 81.), Darabont – Horváth R. (Soltész 63.), Ngog, Májer (Bencze 90.).

KTE: Mészáros - Bagó, Urbán, Farkas, Zámbori - Szabó D., Zámbó, Markó, Nádudvari – Selyem (Takács 84.), Vladul (Balog 68.).

Sárga lap: Szeles ill. Urbán, Bagó.

Gól: Csaba (15.), Ngog (87.) ill. Vladul (43.)

Pisont István (Honvéd II.): Jó iramú meccset játszottunk egy nagyon jó Kecskemét ellen. Nem nagyon tudtunk kijönni az elején, mégis vezetést tudtunk szerezni, ami erőt adott, mert nagyon meg voltunk addig fogva. Nehéz találkozón vagyunk túl, de erre is számítottunk. Masszív, erős ellenféllel találkoztunk, fiataljaink ezt a sáros talajon nehezen bírták még. Megdolgoztunk a sikerét, amihez szerintem egy kicsivel közelebb álltunk talán a helyzetek alapján.

Szabó Tibor (KTE): Rossz a mérkőzés végén kikapni… Azt gondolom, hogy itt a döntetlennél is sokkal több volt ebben a meccsben, tulajdonképpen magunkat vertük meg. Előre pontosabb játékkal, jobb döntésekkel megnyerhettük volna a találkozót, végül egy pontrúgás utáni figyelmetlenség okozta a vesztünket. Felhoztuk a Honvédot a meccs végére, ezzel éltek is. Ezeket a hibákat kell kiküszöbölnünk.

A KTE október 28-án (vasárnap) a Makót fogadja legközelebb a Széktói Stadionban, kezdés 13:30-kor.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók