A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

A harmadik tétmeccs jön a Kisvárda ellen

Szombaton 14:15-kor Kisvárdán folytatja szereplését az OTP Bank Ligában csapatunk a dobogósok rangadóján. A két együttes rövid közös múltra tekinthet vissza egyelőre.

Szalai Gábor már a kupameccsen is pályára lépett a Kisvárda ellen

A Kisvárda múltja jelenlegi formájában 2003-ig vezethető vissza, és a megyei II. osztályból indulva végül tíz esztendő elteltével feljutott az NB II-be az akkor még Várda SE néven szereplő együttes. Bár elsőre még kiesett a csapat, a visszajutás azonnal összejött, és harmadik nekifutásra feljutott az élvonalba a gárda 2018-ban. Fejlődésük azóta is töretlen, hiszen minden évben jobb helyezést értek el azóta, tavaly ezüstéremig jutottak az FTC mögött.

A Kisvárda története alapján az már kitalálható, hogy a két együttes eddig rendre elkerülte egymást, ez az első olyan idény, amikor egy ligában szerepelnek. A 2020/2021-es idényben – amikor még klubunk az NB III-ban szerepelt – a Magyar Kupában összehozta a sorsolás a feleket, akkor a Kisvárda 1-0-ra nyert Kecskeméten. Ebben a szezonban tavaly ősszel Kecskeméten találkoztak a felek, akkor egy izgalmas, fordulatos, jó iramú találkozón végül 3-3-as döntetlent született.

NB I-es meccstörténelem:

2022.10.14.: KTE – Kisvárda 3-3 (Gól: Nagy, Katona B., Djuranovic ill. Varga B. (öngól), Camaj, Ötvös)

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók