Az utolsó válogatott szünetre kerül sor az őszi szezon vége előtt ebben az évben, ezen a héten a magyar válogatott két Eb-selejtezővel zárja majd le a csoportkört. Tétmérkőzést így nem vív csapatunk, helyette szurkolunk válogatottjainknak.
A korábbiakkal ellentétben a sűrű őszi szezon végén inkább frissítő jellegű munka zajlik majd a héten, ennek megfelelően már edzőmeccset sem kötött le a szakmai stáb. Ez persze nem jelenti azt, hogy lógatná a lábát a társaság, hiszen keddtől szombatig zajlanak majd ezúttal az edzések.
A keretből természetesen Szalai Gábor, Szuhodovszki Soma és Horváth Krisztofer hiányozni fog majd, hiszen magyar válogatottal a zsinórban harmadik Eb-részvételért harcolnak majd, reményeink szerint sikerrel. Iyinbor Patrickot a Ferencváros ellen kényszerű okokból le kellett cserélni, majd ezt követően Kisvárdán sem volt még bevethető, így ezúttal nem utazik el az U21-es válogatott edzőtáborába.
Szerző: KTE/kecskemetite.hu