A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

A Honvéd ellen is megőriztük a hazai veretlenséget

Az OTP Bank Liga 19. fordulójában a Kecskeméti TE a Budapest Honvédot fogadta a Széktói Stadionban. Az első játékrészben csak úgy potyogtak a gólok, majd fordulás után már a küzdelem dominált, győztest azonban ezúttal nem hirdettek.

Kecskeméti oldalon csak kényszerű okokból változtatott ezúttal Szabó István, Varga Bence betegség miatt nem tudott a kapuba állni, míg Hadaró Valentin sárga lapok miatt volt kénytelen pihenni. Helyüket Varga Ádám, illetve a sérülésből visszatérő Zeke Márió vette át. Az első percek az ismerkedésről szóltak, a fagyos talajt a játékosoknak is szoknia kellett még. Domingues lövését blokkolták végül a 9. percben, majd nem sokkal ezután Szuhodovszki beadásába Belényesi tette bele a fejét, de Szappanos védett. A 16. percben megszerezte a vezetést a KTE, balról Banó-Szabó ívelt középre, ott Katona egy jó csellel elküldte védőjét, majd ballal a jobb felsőbe tekert (1-0). Nem sokáig örülhetett azonban a hazai közönség, mivel három perccel később Lukic kitűnően ugratta ki a védők mögé belépő Domingues-t, aki laposan a bal alsóba passzolt (1-1).

Az események gyorsan követték ezután egymást, a félidő második felében főleg a Honvéd akarata érvényesült. A 26. percben jött is a vezető gól, Doka lapos beadása megtalálta Domingues-t, aki jobbal ezúttal is bevette a kaput nyolc méterről (1-2). Prenga fejese kevés veszélyt hordozott magában, majd Lukic tekerését is simán fogta Varga, de a 42. percben Samperio bizony teljesen tiszta ziccerbe került, ahol Vargától már bravúr is kellett ahhoz, hogy ne essen vendég gól. Ez sokat is jelentett, hiszen a 45. percben Szuhodovszki indult el középen, balra kezdte el tolni a labdát, majd 18 méterről kilőtte a bal alsót (2-2).

A második félidőben mindkét edző igyekezett cserékkel is belenyúlni a meccsbe, de sokáig inkább a küzdelem dominált. A 64. percben Tamás lőtt egy csel után jobbal, de Varga ezt fölé ütötte, majd a csereként beálló Plakuscsenko próbálkozott kétszer is a folytatásban, de előbb ismét Varga védett, majd nem talált kaput. A hajrában már egyik csapat előtt sem alakult ki nagy helyzet, egyedül a 84. percben kellett Prengának egy veszélyes Nikitscher beadást kivágnia a kapu torkából, így maradt a döntetlen.

Kecskeméti TE – Budapest Honvéd 2-2 (2-2)

Kecskemét, 2527 néző. Vezette: Káprály Mihály (Georgiu Theodoros, Becséri Gergely)

KTE: Varga Á. – Nagy K., Szabó A., Rjaskó, Belényesi, Zeke – Szuhodovszki (Szalai G. 89.), Vágó (Nikitscher 46.), Banó-Szabó (Májer 71.) – Katona B. (Meszhi 78.), Tóth B. (Hrováth K. 46.) Vezetőedző: Szabó István

Honvéd: Szappanos – Doka, Capa, Prenga, Lovrics (Cirkovic 56.), Tamás – Samperio (Átrok 90.), Gomis (Plakuscsenko 67.), Mitrovic, Domingues (Kocsis D. 90.) – Lukic. Vezetőedző: Dean Klafuric

Gól: Katona B. (16.), Szuhodovszki (45.) ill. Domingues (19., 26.)

Sárga lap: Szuhodovszki (14.), Katona B. (32.) ill. Lovrics (32.), Gomis (35.), Cirkovic (83.), Plakuscsenko (88.)

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók