A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

A Honvéd II. vendégeként zárjuk az évet

Hosszú és nehéz őszi szezon végéhez érkezik vasárnap a KTE HUFBAU, hiszen a felkészülési időszakot is számítva a 30. mérkőzésüket fogják játszani július óta a játékosok. A rangadókkal tűzdelt november után most is egy élbolyhoz tartozó együtteshez látogatunk, hiszen a kis Honvéd kitűnő formában van, a 6. helyről várják az összecsapást. 

Simon Miklós együttese a koronavírus miatt is kényszerpihenőn volt egy ideig, ami nem fogta meg őket, hiszen zsinórban négy győzelem előzte meg iváncsai vendégjátékukat, melyen végül 3-0-os vereséget szenvedtek az előző fordulóban. A Honvéd II. gyakorlatilag szeptember 27-e óta veretlen volt - ez egy nyolc mérkőzéses sorozatot jelent - a Dabastól csak papíron kaptak ki menet közben 3-0-ra, ugyanis nem tudtak megállapodni a halasztásról ellenfelükkel. A Honvédnál rendszeresen élnek a visszajátszók adta lehetőséggel is, igaz, ezúttal az NBI-es csapat is vasárnap játszik majd az MTK-val, így vélhetően kevesebb játékost kaphatnak vissza.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók