A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

A Honvédot fogadják a tartalékok

Bár az OTP Bank Liga jelenleg szünetel, az NB III-ban hétvégén is fordulót rendeznek, ráadásul mivel a magyar válogatott vasárnap fogadja Montenegrót, így minden találkozót szombaton rendeznek. Fiataljaink a Bp. Honvéd-MFA II-t fogadják majd a Műkertvárosi Sportcentrumban.

A két együttes igen közel áll egymáshoz a tabellán, mondhatni hatpontos derbit vívnak így. A kispestiek 16, míg a mieink 13 pontot szereztek eddig, így egy hazai siker után pontban be is foghatnánk a riválist. Tartalékcsapatokról van szó, így akár mindkét oldalon lehetnek visszajátszók a válogatott szünetre tekintettel, ebből pedig kialakulhat egy igazán élvezetes meccs is. Érdekesség, hogy a vendégek kispadján klubunk korábbi játékosa, Kurucsai Milán dirigál majd. Az őszi nyitányon szoros meccset vívtak a csapatok, akkor a hazaiak 1-0-ra nyertek.

Virágh Ferenc, a KTE II. vezetőedzője: – Két meccsünk maradt hátra ebből az évből, és ahogy mindig, úgy ezeken is annak szellemében lépünk pályára, hogy nyerni szeretnénk. Tisztában vagyunk vele, hogy a Honvéd is jó erőkből áll, sok múlik természetesen azon, milyen kerettel áll fel a két csapat. A válogatott szünetben ez különösen kiszámíthatatlan. Egy dolog biztos, szeretnénk még pontokat gyűjteni az utolsó két idei meccsünkön is.

A mérkőzés szombaton 11 órakor kezdődik a Műkertvárosi Sportcentrumban, a belépés ingyenes.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók