A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

A Kartal ellen folytatta a KTE II.

A KTE II. is edzőmeccset játszott hétvégén, Virágh Ferenc együttese az Albidok FC-Kartallal találkozott a Műkertvárosi Sportcentrumban, ahol végül döntetlen született.

A „kis” KTE-ben ezúttal még szokásosnál is alacsonyabb volt az átlagéletkor, a keretben összesen hat 2007-es, illetve egy 2008-as játékos is lehetőséget kapott a felnőtt tapasztalatszerzésre. Az első félidőben nem született gól, fordulás után aztán mindkét csapat eredményes tudott lenni egy-egy alkalommal, kecskeméti részről Szabó Csaba volt eredményes szabadrúgásból.

– Fáradtan mozogtunk, több alkalommal is rossz döntéseket hoztunk, de erre számítottam is, hiszen a negyedik hét végén járunk. Az elmúlt két hétben napi két edzésekkel készültünk folyamatosan. 14-15 fős a létszámunk, így a megfelelő pihentetést is figyelni kell, örömteli, hogy ezúttal is sok 2007-es és 2008-as játékos lépett pályára. A jövő héten frissülnünk kell, vasárnap pedig egy igazi erőmérő vár ránk a bajnok Putnok otthonában – értékelt Virágh Ferenc.

A főpróbára egy igazán erős rivális ellen kerül tehát sor, az NB II-ről csupán osztályozóval lemaradó Putnok vendége lesz vasárnap 16 órakor tartalékcsapatunk.

Kecskeméti TE II. – Albidok FC-Kartal 1-1 (0-0)

Felkészülési mérkőzés

KTE II.: Győri – Horváth A., Harmati, Szamosi, Kárpáti, Nagy B., Murár, Kovács P., Varga M., Balis, Szabó Cs. Csere: Gyenes, Keindl, Szabó B., Virágh, Révész

Gólszerzőnk: Szabó Cs.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók