Tovább bővült a Kecskeméti TE támogatói köre, csatlakozott ugyanis klubunkhoz a Kecskeméti Konzerv Kft. is. A szponzorációs megállapodással Kecskemét újabb kiemelkedő helyi vállalatával erősödött klubunk.
Mai formájában a Kecskeméti Konzerv Kft. 2005 tavaszán alakult, tiszta magyar tulajdonú vállalatként. Az azóta eltelt időszak alatt a vállalat a legnagyobb magyar tulajdonú konzervgyárrá nőtte ki magát, ezáltal Kecskemét gazdaságának egyik zászlóshajójává vált. Alakulása óta a cég három és félszeresére növelte átbevételét, mára nagyjából 400 munkavállaló megélhetését biztosítva, gyártási kapacitása pedig 200 millió dobozt tesz ki évente. A cég ügyvezetője és gazdasági igazgatója, Kovács János a futballt legalább olyan szenvedéllyel követi, mint ahogy a vállalatot irányítja.
– A futball a legnépszerűbb sport, emellett ahogy a KTE, úgy mi is kecskemétiek vagyunk. Kell ennél több, hogy támogatóként csatlakozzunk? Nagyon bízunk benne, hogy hosszú távon lehet egy elsőosztályú csapat Kecskeméten, mert egy ekkora megyei jogú városnak ez mindenképpen jót tenne, láthatóan van is rá szurkolói igény. Bízunk benne, hogy az eredmények hatására egyre többen élvezhetik majd a meccseket. A vidéki, megyeszékhelyen található kluboknak mindig van egy olyan előnye a fővárosiakkal szemben, hogy mindenki arra a városra fókuszál a környékben is. Az erőviszonyok egyik évről a másikra, de akár őszről tavaszra is változhatnak, erre nagyon jó példa a KTE feljutása is a tavalyi évből. A szezont jól is kezdte a csapat, megvannak az első pontok, de lesznek még természetesen nagy feladatok, például a Ferencváros vagy a Fehérvár ellen. Nagyon bízom benne, hogy mindenki megtalálja a számítását, összeáll egy erős financiális oldal is, amit manapság pláne nagy feladat megteremteni. A sok kicsi is sokra megy azonban, így aki bármivel is be tud szállni ebbe a támogatói körbe, azt arra buzdítom, hogy ezt tegye is meg. Először gyökeret kell verni az elsőosztályban, aztán lehet tovább tervezni, hiszen az a szép a fociban, hogy gólra játsszák – mondta Kovács János, a Kecskeméti Konzerv Kft. ügyvezetője és gazdasági igazgatója.
Klubunk ügyvezetője, dr. Filus Andor így nyilatkozott az aláírást követően:
– Ahogy a csapat a pályán, úgy természetesen a háttérben mi is azért dolgozunk, hogy a kecskeméti labdarúgás minél erősebb lábakra állhasson. Most egy újabb nagy lépést tettünk meg, a Kecskeméti Konzerv Kft. ugyanis egyértelműen emblematikus vállalata a városnak. A cég fejlődése egy követendő modell számunkra is, szeretnénk hasonlóan sikeres utat bejárni az élvonalban, mint amit 2005 óta a vállalat. Ez azt jelentené, hogy idővel meghatározó klubjává válhatnánk az élvonalnak. Támogatói körünk újabb „nagy névvel” bővült, és reményeink és terveink szerint tovább szélesedhet még – mondta dr. Filus Andor.
Szerző: KTE/kecskemetite.hu