Tartalékcsapatunk hétvégén a Kelen SC-vel játszotta második felkészülési mérkőzését, melyen korai gólok után végül döntetlenre zártak a felek.
Már a 6. percben megszereztük a vezetést, miután Zoltán tört be a jobb oldalon a tizenhatoson belülre, majd pontos passzát Györgye vágta be a kapuba öt méterről. Alig két percet kellett várni a válaszra, egy szögletnél Remili rázta le védőjét, majd jó öt méterről bólintott a hálóba, korán kialakítva ezzel az 1-1-es végeredményt.
Kecskeméti TE II. – Kelen SC 1-1 (1-1)
Felkészülési mérkőzés
KTE: Cseh (Telek 46.) - Czenky, Molnár (Kuchta 46.), Szalai Sz., Jászai-Deák, Ruzsa (Kovács P. 60.), Györgye, Bodor, Knolmár (Balis 60.), Tóth B., Zoltán (Kárpáti 70.). Vezetőedző: Virágh Ferenc
Gól: Györgye (6.). ill. Remili (8.)
Virágh Ferenc: – Nagyon hasznos mérkőzést játszottunk a Kelennel, mely saját csoportja 7. helyén áll, így igen jó játékerőt képvisel. Az első félidőben ellenfelünk dominált, de a gólok és a helyzetek száma kiegyenlített volt. Fordulás után magasabb százalékban birtokoltuk a labdát, több helyzetet dolgoztunk ki. Jól álltunk bele a meccsbe, de az elején több agresszivitást vártam volna. Kemény hetünk lesz, mert szerdán a III. Kerülettel Budapesten, a Tiszaföldvárral pedig itthon találkozunk, majd szombaton Dunaújvárosba utazunk.
Szerző: KTE/kecskemetite.hu