A Merkantil Bank Liga 23. fordulójában Csákváron lépett pályára a KTE. A hazaiak kegyetlenül kihasználták hibáinkat, emellett a második félidőben emberhátrányban is futballoztunk, így pont nélkül tértünk haza.

Tímár Krisztián ezúttal két ékkel küldte pályára csapatát: Bolyki és Pálinkás is a kezdőben kapott helyet, de bekerült Szabó Bálint is, valamint Győrfi Milán is visszatért sérülése után. Nem indult jól viszont a mérkőzés: a 6. percben Pljesovszki röviden tette haza labdát, amivel Bányai egyedül mehetett kapura, és nem is hibázott Vargával szemben (1-0). A sokkolólag ható gól után Herjeczki próbálkozott kapáslövéssel, ami elkerülte a kaput. A 10. percben jöhetett volna az egyenlítés, de Bozó nagyot védet, Pálinkás fejesét hárította. A 13. percben megint egy eladott labdából szerzett aztán gólt a Csákvár, a jobb oldalról érkező lapos beadást Herjeczki vágta be közelről az akció végén (2-0). Nem estünk össze, Győrfi lövése jelezte már, hogy érik a kecskeméti gól is. A 20. percben meg is született: Bolykit rúgták meg, a büntetőt aztán Pálinkás helyezte a bal alsóba (2-1). A 24. percben jöhetett volna az egyenlítés is, ekkor Szabó Bálint kezdett szólóba, majd a végén a bal kapufát találta el. Jó periódus volt ez, a 32. percben Pálinkás távolról célozta meg a jobb alsót, Bozó azonban kitolta, majd a 37. percben csatárunk fejesét is megfogta, így szünetre maradt a 2-1.
A második félidőt is borzalmasan kezdtük: alig két perc után Pálinkás megkapta második sárga lapját. Támadónk egy felszabadításba lépett bele, elsőre úgy tűnt, hogy a labdát elérve, de a játékvezető nem így látta. A gondok tovább szaporodtak, miután az 56, percben növelte előnyét a hazai gárda, egy lecsorgó labdát Szabó Bence piszkált a kapuba 6 méterről (3-1). A Csákvár ismét gólra gólt szerzett ezután, Bányai egy kontra végén még a lécet találta el a 61. percben, de a kipattanót végül Herjeczki már a jobb felsőbe lőtte (4-1). Az utolsó húsz percbe érve tovább növelte előnyét a Csákvár, egy középre ívelt szabadrúgásnál Pál eszmélt a leggyorsabban, aki a jobb felsőbe pöccintette a labdát (5-1). A 78. percben Kovács Barnabás szépíthetett volna, egy kavarodásból lőtt kapura, de a jobb alsó mellé. A kegyelemdöfést az vitte be, aki kezdte a gólok sorát a meccsen: a 86. percben Ominger beadása a hosszún Bányait találta meg, aki a jobb alsóba lőtt (6-1).
Aqvital FC Csákvár – Kecskeméti TE 6-1 (2-1)
Csákvár. Vezette: Juhász B. (Halmai, Holpár)
Csákvár: Bozó – Lorentz (Szalai P. 64.), Pál B., Umathum, Tifán (Helembai 46.) – Herjeczki (Ominger 64.), Farkas A., Somfalvi (Radics 72.), Haragos – Bányai, Szabó Bence (Krupa 74.). Vezetőedző: Tóth Balázs
KTE: Varga B. – Szabó A., Belényesi, Debreceni – Győrfi, Kovács B., Haris (Bocskay 49.), Szabó Bálint (Eördögh 59.), Pljesovszki (Bolgár 46.) – Bolyki (Czékus 89.), Pálinkás. Vezetőedző: Tímár Krisztián
Gól: Bányai (6., 86.), Herjeczki (13., 61.), Szabó Bence (56.), Pál (72.) ill. Pálinkás (20. – büntetőből)
Kiállítva: Pálinkás (47.)
Szerző: KTE/kecskemetite.hu








-








































