A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

A kihagyott büntető mindkét edző szerint fordulópont volt

A KTE HUFBAU a Taksony vendégeként játszott 1-1-es döntetlent, a találkozó után a vezetőedzőket kértük fel egy értékelésre.

Szabados Tamás (Taksony):

„Jól kezdtük a mérkőzést, hiszen rögtön az elején volt két százszázalékos helyzetünk, de ezeket kihagytuk. Kaptunk egy gólt végül bedobásból, ez kicsit rá is nyomta a bélyegét az első félidő további részére. A másodikban változtatni próbáltunk, de ez helyzetekben nem nagyon látszódott meg, döntőnek az bizonyult, hogy a 17 éves Király Mátyás becserélése jó húzás lett, hiszen ő harcolta ki a tizenegyest. Kicsit a kényszer szülte az ő beállítását, de ez is jól mutatja a helyzetünket. A fordulópont az ellenfél kihagyott büntetője volt, ha azt berúgja a Kecskemét, akkor eldőlt volna a mérkőzés. Így azonban azt gondolom, hogy a meccs eleje a miénk volt, a közepe a vendégeké, az iksz talán reális. Hajtós és masszív mérkőzés volt, jelen helyzetünkben ez az egy pont is sokat tud érni. Nagyon remélem, hogy a hátralévő két meccsre ad egy olyan alapot, amire építkezhetünk. Azt azért látni kell, hogy nem egyszerű 6-8 játékossal dolgozni, pláne hetek óta, de ami tőlünk telik, azt kihozzuk még magunkból.”

Zoran Kuntics (KTE HUFBAU):

„Az elején volt az ellenfélnek néhány lehetősége, amiből könnyen gólt rúghattak volna, de átvészeltük ezt az időszakot. Utána úgy éreztem, hogy a védekezés rendben volt, gólt is rúgtunk. A második félidőben koncentráltak voltunk, az ellenfélnek nem engedtünk helyzetet, ami majdnem a végéig sikerült is. Meccslabdát is kaptunk 1-0-nál, de nem lőttük be a büntetőt. A mi helyzetünkről sokat elmond, hogy olyan játékos hibázott, aki előtt évekig nem. Az ellenfél büntetőjéről nem tudok nyilatkozni, vissza kellene nézni a szituációt, de ettől függetlenül ott volt a lehetőség, hogy eldöntsük ezt a meccset.”

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók