A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

A Magdeburg lesz az első ellenfelünk

Magyar idő szerint pénteken 13:00-kor a német másodosztály újoncával, az 1. FC Magdeburggal vívjuk első nemzetközi felkészülési meccsünket Törökországban. Szép múltú, a jelenben is jó erőkből álló ellenféllel találkozunk.

Az 1965-ben alapított Magdeburg a kelet-német labdarúgás egyik meghatározó klubjának számított, legsikeresebb időszakát a 60-as és a 70-es években élte, amikor három alkalommal is megnyerte az NDK-ban a bajnokságot, emellett hatszor a kupát. 1974-ben érték el legnagyobb sikerüket, hiszen a bajnoki arany mellett az Európai Kupagyőztesek Kupáját is magasba emelhették. A 80-as években an agy sikerek már elkerülték a klubot, majd az NDK megszűnése után már csak alacsonyabb osztályokban szerepelt a gárda. Két alkalommal jutottak fel bajnokként a Bundesliga 2-be, 2018 után éppen tavaly nyáron, emellett a 2000-es években főleg a kupában számított bravúr csapatnak az együttes, a Bayern Münchent is búcsúztattak egy alkalommal.

Ami a jelent illeti, a 18 csapatos másodosztályban utolsó előtti jelenleg ellenfelünk, de jól mutatja a bajnokság kiegyenlített erőviszonyait, hogy csupán három pont hátrányuk a 10. helytől. Átlagéletkora alig 25 év az újoncnak, mely zömmel hazai játékosokra épít, de olasz, elefántcsontparti, japán vagy éppen brazil légiósuk is van. 

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók