A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

A még veretlen Kiskőröst fogadjuk szerdán

Ezen a héten két edzőmeccset játszik a KTE HUFBAU, az elsőt szerdán 18:00-kor a megye I-es Kiskőrös ellen a Széktói műfüves pályáján.

Ellenfelünk kifejezetten jó szezont fut, hiszen mostanáig senki sem tudta legyőzni őket a megye I-ben, ráadásul döntetlent is csak kétszer, az őket üldöző Kalocsa és Jánoshalma ellenében játszottak. A Kiskőrösi LC-nek minden esélye megvan tehát arra, hogy megnyerje idén a bajnokságot, ami után akár az NBIII-nak is nekifuthatnak. Régi ismerősként Eugene Salamival és Hajnal Gáborral is találkozhatunk, akik mindketten megye I-es bajnokságot nyertek Kecskeméten 2018-ban, Salami már az NBI-es KTE-nek is tagja volt.

Gombos Zsolt már a múlt héten jelezte, hogy a felkészülés negyedik hetében eljön a 60 perces terhelés időszaka, ennek szellemében lépnek pályára a Kiskőrös és az Érd ellen is. A találkozót most is zárt kapuk mögött rendezik meg.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók