A KTE HUFBAU két forduló után a dobogó harmadik helyéről várja a folytatást, az NBIII. közép csoportjában ezúttal a Monor lesz az ellenfelünk a Széktói Stadionban.
A Monor tavaly a keleti csoportot nyerte meg a harmadosztályban, így feljutott az NBII-be. A másodosztályú kaland rövid életű volt, igaz, ellenfelünk az egész szezonban albérletben volt kénytelen játszani hazai meccseit is. Nyáron a közép csoportba kaptak ezúttal besorolást, melynek alaposan átalakított kerettel vágtak neki, az eredményekre azonban eddig nem lehet panasz. Hozzánk hasonlóan döntetlent játszottak az RKSK-val (1-1), majd legutóbb idegenben győzték le (2-0) az Iváncsát. Igazi „hatpontos” derbi vár ránk tehát vasárnap 17:00-kor a Széktóiban.
Több szurkolónk is érdeklődött, hogy miként lehet még éves bérletet vásárolni a 2019/2020-as szezon összes hazai bajnoki és kupameccsére. Bérletet a Monor elleni bajnoki alkalmával is lehet venni, a pénztárak 16:00-kor nyitnak. Ára továbbra is 6000 forint, mely 15 hazai bajnokit, és az esetleges kupameccseket is tartalmazza.
Szerző: KTE/kecskemetite.hu