A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

A Phoenix Mecano is visszatér velünk az NB I-be

A Phoenix Mecano Kecskemét Kft. tavaly nyáron tért vissza támogatói körünkbe. A nagy sikerű együttműködés nyáron újabb sikertörténettel bővült, hiszen klubunk mellett szponzorunk is újra az NB I-ben állhat már oda csapatunk mellé.

A Phoenix Mecano Kecskemét Kft. három teljes szezonon keresztül, 2012-2015-ig volt névadó támogatója a Kecskeméti TE-nek, de már a korábbi években is folyamatosan segítette a város futballjának fejlődését, ezzel a céllal álltak be újra NBII-es klubunk mögé tavaly nyáron, és most már az NB I-re készülhetünk velük közösen, miután aláírásra került a 2022/2023-as támogatói szerződés a felek között.

Dr. Nagy Zoltán régi szurkolója már csapatunknak, és természetesen hatalmas boldogság volt számára, hogy csodát tett az együttes:

– Eszembe jutottak a korábbi sikerek, emlékezetes meccsek, így akár az kazah Európa Liga túra, vagy a kupadöntő is. Ezek a sikerek nekem rengeteget jelentettek, de legalább ilyen óriási dolog volt az is, hogy feljutottunk az NB II-be, akkor tértünk vissza mi is a klub mellé. Szuper meccseket láttam a mögöttünk hagyott szezonban, jó döntés volt részünkről, hogy ismét beálltunk a futball mögé. Hogy ennek az idénynek ez lett a vége, azt aligha gondolta előzetesen komolyan bárki, a stabil középmezőnyt is aláírtuk volna, de az utolsó meccseken már érthetően örömteli hangulatban voltunk mindannyian. Várom a rajtot, nagy dolognak tartom azt, hogy két év alatt két osztály lépett felfelé a KTE. Bízom benne, hogy elkapjuk a rajtot, nem ragadunk be, akkor meglesz az a plusz lelki töltet, ami átlendíthet minket a holtpontokon. Az eleje nehéz lesz, a Vasas is egy jó csapat. Sok múlik a motiváción, de nekem a tavalyi csapatban is az tetszett, hogy a kecskeméti játékosok mindig mindent megtettek a sikerért, ez idén is sikerre vezethet. Hogy minek örülnék a szezon végén? Természetesen egy bajnoki címnek és egy kupagyőzelemnek, de a viccet félretéve, reálisan a biztos bennmaradás lehet a célunk. Ez sem könnyű feladat ebben a 12 csapatos ligában, sajátos egy a három fordulós rendszer. Szép és küzdelmes meccseket szeretnék egyébként látni, amin azt látjuk, hogy a játékosok mindent megtesznek a sikerért, és ez pontokban is megmutatkozik – mondta a Phoenix Mecano Kecskemét Kft. ügyvezető igazgatója.

Dr. Filus Andor elmondta, örül annak, hogy továbbra is a KTE család tagja lesz a cég.

– Az első év rögtön egy sikertörténet volt a közös együttműködés során, hiszen nemcsak a KTE tért vissza az NB I-be, hanem a Phoenix Mecano is, mely mindig elkötelezett támogatója volt a kecskeméti labdarúgásnak. Szeretnénk újra gyökeret ereszteni az NB I-ben, de támogatók nélkül ezt természetesen nem lehetséges, nagyon örülök azonban annak, hogy egy újabb helyi kötődésű céggel tudtunk szponzorációs megállapodást kötni a következő szezonra is. Bízunk benne, hogy újra szép sikereknek örülhetünk a szezon során, közösen elérve a kitűzött célokat – tette hozzá dr. Filus Andor, klubunk ügyvezetője.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók