A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

A PMFC-t fogadjuk hétközi bajnokin

A KTE HUFBAU a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában a Pécsi MFC-t fogadja a Széktói Stadionban szerdán 18 órás kezdéssel. A komoly múltra visszatekintő párharc most is nehéz csatát ígér mindkét fél számára.

Komoly csata várható a PMFC ellen is

A PMFC az előző szezonban újoncként remekelt, hiszen a 4. helyen fejezték be a másodosztály küzdelmeit, sokáig feljutó helyen is álltak. Idén egyelőre nem kezdtek a legjobban, hiszen csak a 14. pozíciót foglalják el, legutóbb a Siófoktól kaptak ki hazai pályán 1-0-ra. Ezzel együtt egy nagyon veszélyes csapatról van szó, mely tele van komoly rutinnal rendelkező játékossal.

Szabó István nem lehet elégedetlen a szolnoki döntetlen után sem, hiszen már kilenc tétmérkőzés óta nem talált legyőzőre csapata, idegenben ráadásul továbbra is veretlen a KTE HUFBAU. A pontszerzés után ezzel már a második helyen áll az együttes, amire joggal lehet büszke mindenki.

Szabó István, a KTE HUFBAU vezetőedzője: - Hosszabb ideje követem a Pécs formálódását, hiszen tiszakécskei edzőként nem is oly rég még nagy csatát vívtam velük a feljutásért az NBIII-ban. Utána egy kisebb megingás jött a klub életében, de amióta Vas László kollégám lett a vezetőedző, azóta egy nagyon komoly és tudatos munka indult el náluk szakmai vonalon. Ennek eredménye nemcsak a feljutás volt, hanem az dicséretes és kitűnő teljesítmény is, amit tavaly újoncként nyújtottak. Ez nem a véletlen műve. Ősszel kisebb hullámvölgyben vannak, de ez nem téveszt meg minket, ez minden csapat életében eljön. Láttam a Siófok elleni meccsüket, akár gólokkal is nyerhettek volna. Szoros és nehéz mérkőzésre számítok, rengeteg párharccal, fizikálisan és mentálisan nagyon komoly feladat elé leszünk állítva. Elsődleges feladatunk, hogy a saját játékunkra törekedjünk, szeretnénk kiszolgálni a közönséget is elsősorban a hozzáállásunkkal, másodsorban természetesen azzal, hogy itthon tartjuk a pontokat. Pár fordulóval ezelőtt ennek a meccsnek a Pécs lett volna az esélyese. A tabella alapján most mi vagyunk előrébb, de csapatépítésben még előttünk járnak, így nem szeretném, ha ez megtévesztene bárkit, mert fontos, hogy a realitások talaján maradjunk. Nagyon nehéz találkozó vár ránk.

Vas László, a PMFC vezetőedzője: - Nem véletlenül van a Kecskemét a feljutást érő második helyen. Egy tudatos szakmai munka áll emögött, illetve egy jól összerakott csapat. Felültek egy hullámra, és maximálisan bíznak abban, amit csinálnak, és ezt jól is csinálják. Nehéz feladat vár ránk, nekünk az a dolgunk, hogy a Siófok elleni vereség után rövid idő alatt is rendezzük a sorokat. Fejben és fizikálisan is megfelelően fel kell készítenünk a csapatot arra, hogy helyt álljunk, illetve ponttal vagy pontokkal térhessünk haza.

Szurkolói információk: 

Jegyek

A Merkantil Bank Ligában három jegykategória elérhető a Széktói Stadionban: felnőtt, diák és nyugdíjas. A felnőtt belépők egységesen 1000 forintba kerülnek majd, míg érvényes diákigazolvány, nyugdíjas igazolvány, vagy 65 év felettieknél személyi igazolvány felmutatása esetén 500 forintot kell majd fizetni a pénztárakban.

A 14 éven aluliak számára továbbra is ingyenes marad a mérkőzések látogatása, de regisztrációs jegyet nekik is kérni kell a pénztárakban.

Beléptetési szabályok, stadion megközelítése

Ahogy a tavalyi évben, úgy idén is az 1-es 2-es kapu és pénztárai üzemelnek majd, illetve nyitnak ki egy órával a kezdés előtt.

Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy a jelenlegi szabályozások értelmében a sporteseményeket továbbra is csak védettségi igazolvány felmutatásával, vagy applikáción keresztüli bemutatással lehet látogatni, illetve a 18 éven aluli oltatlanok védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt felügyeletével léphetnek be a stadionba, amit a biztonsági szolgálat ellenőriz a belépésnél.

Arra kérjük drukkereinket, lehetőség szerint érkezzenek legalább 20 perccel a kezdés előtt. A megváltott jegyek egyszeri belépésre jogosítanak fel, éppen ezért kérjük drukkereinket, hogy a mérkőzés vége előtt ne hagyják el a létesítményt. Dohányozni a lelátón nem, csak a kijelölt dohányzó helyeken van lehetőség a stadionban. 

Információk a vendég drukkereknek

A vendég szurkolók számára külön szektor van kijelölve a Széktói Stadionban, ez a 3-as kapun keresztül közelíthető meg, mely mellett parkoló is található. A hazai és vendég jegyárak, kedvezmények, jegyvásárlási és beléptetési szabályok egységesek, a vendégszektorban külön büfé és mosdó is üzemel.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók