A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

A Puskás Akadémia ellen folytatjuk vasárnap

Az OTP Bank Liga 27. fordulóját rendezik ezen a hétvégén, csapatunk vasárnap 17:30-kor a Puskás Akadémiát fogadja a Széktói Stadionban.

A PAFC az utóbbi évek egyik legeredményesebb csapata a bajnokságban, hiszen többször is a dobogón tudtak végezni, legutóbb is csak kicsivel maradtak le erről, s végeztek a negyedik helyen. Erre minden esélyük megvan ebben a szezonban is, ami azért sem mindegy, mert a kupa végkimenetele úgyis alakulhat, hogy a bajnokságban nagy eséllyel az első két helyen végző FTC, Paks duó nyeri a sorozatot, így viszont a negyedik is indulhat a nemzetközi porondon. A középmezőnyben erre sokan pályáznak, hiszen a negyedik és a tizedik hely között néhány pont a különbség csak jelen állás szerint.

A felcsútiakkal ebben a szezonban ellentétes meccseket játszottunk, hazai pályán először 4-1-re nyertünk, a Pancho Arénában viszont riválisunk bizonyult jobbnak 3-0-ra, a mérleg így teljesen kiegyenlített. Szabó István és csapata csalódottan térhetett haza a Nyíregyháza ellen elveszített negyeddöntő után, ráadásul még a PAFC-nak teljes hete volt készülni, addig nagyon rövid idő alatt kell hazai oldalon újra felpörögni. Trénerünk bízik az utóbbi három év munkájában, ami erre a helyzetre is jó alapot kell adjon, mert szeretnének örömet okozni a drukkereknek.

Szabó István, a Kecskeméti TE vezetőedzője: – A csütörtöki mérkőzés után meg tudtuk csinálni a megfelelő regenerációt. Harmadik éve dolgozunk együtt a csapattal és a stábbal nagyon keményen, ez a munka alap lehet arra, hogy ez a rövid idő is megfelelő legyen számunkra a frissülésre. Az egyik legjobb formában lévő csapat érkezik hozzánk, látjuk és tudjuk, hogy szinte minden mérkőzést irányít. Számítunk arra, hogy nyomás alá próbálnak minket helyezni, vannak kiemelkedő képességű játékosaik is, de nem szeretnénk ehhez asszisztálni. Szeretném, hogy ahogy eddig, úgy a közönség most is mellénk állna, ez sokat jelentene a játékosoknak. A kupa kudarc volt számunkra, de az élet ettől nem áll meg, hanem megy tovább. Azt is látni kell, hogy nem az első körben búcsúztunk, hanem már a négy közé jutás volt a tét, ezen viszont túl kell lépnünk profi játékosokként és stábként. Szeretnénk örömet okozni a szurkolóinknak, hogy feledtessük ezt a búcsút. Mindig az volt az elvem, hogy el lehet veszíteni egy meccset, de a hitünket nem, az akaratnak és a hozzáállásnak maximálisnak kell lennie most is.

Jegyek, kapunyitás, beléptetés

Elővételben online, a jegymester.hu oldalon folyamatosan lehet jegyet vásárolni. A mérkőzés napján – amennyiben maradnak belépők még – 16:00-kor nyitnak a kapuk és a pénztárak, így arra kérjük drukkereinket, lehetőség szerint időben érkezzenek a gördülékeny beléptetés érdekében akkor is, ha már rendelkeznek belépővel.

Jegyeket a helyszínen bármelyik pénztárban bármelyik lelátóra lehet vásárolni (például a 2-es pénztárban is meg lehet venni a városi oldalra szóló belépőt), de a jegyvásárlásnál feltétlen figyeljenek arra drukkereink, hogy melyik kapu és oldal felől közelíthető meg szektoruk, ugyanis csak ennek megfelelően működnek a jegyleolvasók. A hazai szektorokat az 1-es, 2-es („A” lelátó) és 4-es kapu jelöli, utóbbi a városi oldal, a „B” lelátó. A jegyeket nem kell bedugni az automatába, elég csak a vonalkóddal lehúzni a leolvasó előtt. Az online vásárolt jegyeket telefonon keresztül is be lehet mutatni.

Jegyárak a PAFC elleni bajnokira:

"A" lelátó:

Normál jegy: 2.500 forint

Kedvezményes jegy (18 év alatt, 65 év felett): 2.000 forint

"B" lelátó:

Normál: 2.000 forint

Kedvezményes (18 év alatt, 65 év felett): 1.500 forint

Gyermekjegy (6 év alatt): Mindkét lelátóra ingyenes, regisztrációs jeggyel.

Mozgássérült belépő (1-es kapu): 1.500 forint

Fizetési eszközök, tiltott tárgyak

A Széktói Stadionban alapvetően készpénzzel lehet fizetni, de a 2-es és 4-es pénztárakban a belépőket bankkártyával is meg lehet már venni. A 2-es pénztárban ez igaz a bérletekre is. A városi oldalon teljes egészében működik a kártyás fizetési lehetőség.

A mérkőzés folyamán ajándéktárgyak vásárlására is van lehetőség, azonban csak készpénzes formában.

A beléptetés során a kedvezményes jegyeket ellenőrizhetik kollégáink, így mindenképpen legyen egy születési időt igazoló okmány (személyi, jogosítvány, útlevél vagy diákigazolvány) szurkolóinknál. Ennek hiányában a biztonsági személyzet megtagadhatja a belépést az érvényes belépő birtokában is. Aki teheti, érkezzen ezúttal is a tömegközlekedés segítségével. A mérkőzésekre esernyőt továbbra sem lehet behozni, így csapadékos időjárási körülmények esetén esőkabátot hozzanak magukkal drukkereink. A rendőrség utasítására emellett szúró és vágó eszközöket tilos behozni a létesítménybe, ahogy pirotechnikai eszközöket is.

Vendég szurkolók

A vendégszektorra a „B” lelátó jegyárai, kedvezményei és előírásai érvényesek. A vendégszektor a Csabay Géza körútról érkezve közelíthető meg, parkoló közvetlenül a szektor bejárata mellett, a Kecskeméti Fürdővel szemben található. A vendégszektorba a 3-as kapun keresztül lehet belépni, büfé és mosdók üzemelnek. Fizetni csak készpénzzel tudnak a helyszínen a vendég szurkolók.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók