A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

A Putnok elleni sikerrel zárult a hét

A Kecskeméti TE szombaton a Putnok elleni felkészülési mérkőzéssel zárta le a hetet Cegléden. Az osztálykülönbség a játék képén érezhető volt, végül a végig védekezésre kényszerített ellenfél kapuját négyszer sikerült bevennie a kecskeméti játékosoknak.

A mérkőzés 2x60 perces volt ezúttal, de az már az elsőtől látszott, hogy a Putnok védekezésre rendezkedett be. Ennek ellenére az első lövést a vendégek jegyezhették fel, Varga azonban magabiztosan védett. A folytatásban meddő kecskeméti fölény alakult ki, melyet helyenként egy-egy helyzettel is sikerült színesíteni. Először Pejovics veszélyeztetett a 19. percben, egy jó átlövéssel jelentkezett, de a kapus ki tudta ütni a labdát. A 30. percben Szabó Levente találta meg a tizenhatoson belül Szuhodovszkit, a putnoki portás azonban ismét a helyén volt. Az első játékrész hajrájában is Szabó volt nagyon aktív, előbb egyedül vitte végig a félpályáról indulva a labdát, de az akció végén fölé, nem úgy az 58. percben, amikor Djuranovics lekészítése után lőtte ki a bal alsót (1-0).

Szünetben többet is cserélt Szabó István, de a játék változatlan mederben csordogált. Djuranovics két alkalommal is ígéretes helyzetből tüzelhetett, a kapus viszont útját állta. A 80. percben már megszületett a második gól, Szuhodovszki és Vágó kényszerítőzött, majd utóbbi a kapust is lecselezve talált be (2-0). A hajrára egyre inkább elfogyott a Putnok koncentrációja, így gyors egymás után újabb két gólt kaptak. A 100. percben Nagy szögletét Szabó Levente piszkálta tovább, az ötös vonaláról aztán Meskhi talált a jobb alsóba (3-0). A végeredményt ismét Szabó Levente állította be, aki Grünvald lapos beadása után lőtte ki a bal alsót (4-0).

Putnok – Kecskeméti TE 0-4 (0-1)

Felkészülési mérkőzés

KTE: Varga - Sági, Szabó A., Belényesi, Pejovics, Grünvald - Vágó, Szuhodovszki, Katona B. - Szabó L. Djuranovics.

Csere: Kersák (kapus), Buna, Meskhi, Győri Á., Nagy K., Tóth B.

Gól: Szabó L (2), Vágó, Meskhi.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók