A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

A Szegedi VSE ellen zárjuk a hetet

Ezúttal pénteken zárja le a hetet a KTE HUFBAU, csapatunk egy azonos csoportban szereplő riválist, a Szegedi VSE-t fogadja majd pénteken 12:00-kor.

A Szegedi VSE újonc az NBIII-ban, jelenleg a 19. helyen telelnek a bajnokságban. Ezzel együtt mi csak tudjuk, hogy képesek bárkit meglepni, hiszen Kecskeméten 1-1-es döntetlent játszott egymással a két csapat ősszel, ráadásul csak a hajrában tudtunk egyenlíteni. A „Szvese” ezután elvette a bajnoki címre is esélyes Iváncsa veretlenlenségét, ezzel együtt a bennmaradás kiharcolása hatalmas bravúr lenne számukra a szezon végén. Érdekessége a meccsnek, hogy a Szeged edzőt váltott az őszi szezon hajrájában, az új tréner nem más lett, mint U15-ös csapatunk edzője, Paksi Péter.

Az biztos, hogy nem lesz melege a csapatoknak pénteken, hiszen csütörtökre beköszöntött a hamisítatlan téli időjárás, pénteken is maximum -3 fokban focizhatnak majd a játékosok. Gombos Zsolt a pénteki meccsre, illetve sűrű hetekre való tekintettel hétvégére pihenőt adott a játékosoknak.

A mérkőzést most is zárt kapuk mögött rendezik meg.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók