A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

A szezon egyik legfontosabb rangadója jön

A KTE HUFBAU a Merkantil Bank Liga 34. fordulójában a Szeged-Csanád Grosics Akadémiát fogadja hétfőn este 20:00-kor. A párosítás már önmagában is rangadónak tekinthető, az már csak még élesebbé teheti, hogy mindkét klub jó esélyekkel küzd az ezüstéremért.

A Szeged tavasszal kifejezetten jó formában van, sorra szállította az együttes a kitűnő eredményeket, így végig dobogó környékén is maradt. Április elején egy igen értékes skalpot is begyűjtött a jelenleg 4. helyet elfoglaló alakulat, hiszen Diósgyőrben sikerült 5-0-ra nyerni. Ez mégis fordulópontot hozott a klub életében, ugyanis váratlanul távozott a kispadról Dragan Vukmir, aki a miskolciaktól menesztett Kondás Elemér helyét vette át közvetlenül azután, hogy még a Csákvár ellen győzelemnek örülhetett hét közben. A Szeged ezután kicsit megtorpant, hiába maradt az irányítás az addigi stábnál, előbb idegenben a Vasastól, majd otthon a Siófoktól kapott ki, de mivel élcsapatokról van szó, ez nem jelent semmit. Nagy érvágás ugyanakkor vendég szempontból, hogy a 18 találatával a gólkirályi címre is esélyes Horváth Krisztofer begyűjtötte ötödik sárga lapját, így nem lesz ott a pályán Kecskeméten.

Szabó István csapata nyugodtan készülhetett a mérkőzésre, pláne azok után, hogy megkapta az NBI-es induláshoz szükséges licencet is a napokban a klub. A III. Kerület elleni bravúros fordítás sokat ért, hiszen a DVTK szombathelyi botlásának köszönhetően a 2. helyre jöttek fel a lila-fehérek. Egyébként is jó formában van a társaság, már nyolc mérkőzés óta nem találtak legyőzőre. Eltiltás és új sérülés sem hátráltatta a munkát a hét folyamán, így jó állapotban várja a derbit a KTE HUFBAU. Van miért visszavágnia kecskeméti részről, hiszen ősszel 2-0-ra nyert hazai pályán a Szeged.

Szabó István, a KTE HUFBAU vezetőedzője: – Az őszi mérkőzésen minden tekintetben felülmúlt bennünket a Szeged, ami egy jó lecke volt számunkra. Akkor sem vettük őket félvállról, félre ne értse senki, egyszerűen jobbak voltak, ami a sportban benne van. Volt időnk ezúttal készülni rájuk, jó hangulat is uralkodik nálunk. Nagyon komoly erőt képvisel ellenfelünk, hiszen még ők is odaérhetnek a második helyre. Nem téveszt meg minket az utolsó két mérkőzésük, mert idegenben talán még jobb erőt képviselnek, mint hazai pályán. Rendkívül jók az átmentekben és a kontrákban. Kiegyenlített mérkőzésre számítok, melyre reményeim szerint sok néző látogat ki, és hozzásegítenek minket ahhoz, hogy itthon tartsuk a pontokat.

Bekim Kapic, a Szeged-Csanád GA edzője: – Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy egy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk. A Kecskemét egy nagyon erős csapat, amely ráadásul kiváló formában van. A legutóbbi két találkozón voltak kisebb problémáink, ezeket megbeszéltük az öltözőben és már csak előre tekintünk. Úgy érzem, készen állunk arra, hogy jó eredményt érjünk el hétfőn a Kecskemét vendégeként.

Jegyek

A Merkantil Bank Ligában három jegykategória elérhető a Széktói Stadionban: felnőtt, diák és nyugdíjas. A felnőtt belépők egységesen 1000 forintba kerülnek, míg érvényes diákigazolvány, nyugdíjas igazolvány, vagy 65 év felettieknél személyi igazolvány felmutatása esetén 500 forintot kell fizetni a pénztárakban.

A 14 éven aluliak számára ingyenes a mérkőzések látogatása, de regisztrációs jegyet nekik is kérni kell a pénztárakban.

Beléptetési szabályok, stadion megközelítése

A 2021/2022-es szezonban az 1-es 2-es kapu és pénztárai üzemelnek, illetve nyitnak ki egy órával a kezdés előtt.

Arra kérjük drukkereinket, lehetőség szerint érkezzenek legalább 20 perccel a kezdés előtt. A megváltott jegyek egyszeri belépésre jogosítanak fel, éppen ezért kérjük drukkereinket, hogy a mérkőzés vége előtt ne hagyják el a létesítményt. Dohányozni a lelátón nem, csak a kijelölt dohányzó helyeken van lehetőség a stadionban. 

Fontos információ, hogy a Széktói Stadionban csak készpénzzel lehet fizetni.

A mérkőzések látogatásához védettségi igazolvány nem kell. 

Információk a vendég drukkereknek

A vendég szurkolók számára külön szektor van kijelölve a Széktói Stadionban, ez a 3-as kapun keresztül közelíthető meg, mely mellett parkoló is található. A hazai és vendég jegyárak, kedvezmények, jegyvásárlási és beléptetési szabályok egységesek, a vendégszektorban külön büfé és mosdó is üzemel.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók