A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

A tartalékok is belecsaptak a munkába

A KTE II. is megkezdte a nyári munkát, Virágh Ferenc fiatal keretnek vezet edzéseket szokás szerint. A „kis” KTE az NB I-es gárdához hasonlóan, július végén kezdi meg szereplését a harmadosztályban.

A tartalékok az utolsó fordulókban biztosították be helyüket a mezőnyben, s noha jobban kellett izgulniuk, pontszámban szinte ugyanolyan teljesítményt értek el, mint tavaly.

– Az előző évhez képest nehezebb dolgunk volt, annak ellenére, hogy szinte ugyanannyi pontot gyűjtöttünk. Inkább a hajránk volt erős, ezzel magyarázható az, hogy a bennmaradást is később harcoltuk ki. A rutin hiánya lehet még egy ok, még fiatalabb volt a keretünk, mint tavaly. Nehezebben vettük fel a felnőtt ritmust, de tavasszal az NB I-es keret játékosaival is kiegészülve, meg tudtunk felelni az elvárásoknak az idény végére – tekintett vissza Virágh Ferenc.

A felkészülés hétfőn kezdetét vette, 6 hát áll rendelkezésre a csapat kialakításához. Az biztos, hogy a keret tovább fiatalodik, de kimondott cél is, hogy az akadémia legtehetségesebb fiataljai minél előbb szokják a felnőtt futballt.

– Ahogy az NB I-es csapat, úgy mi is július végén kezdünk a bajnokságban, nekünk is kell 6 hét a felkészülésre, így nem tolhattuk tovább a munkát. Egyébként is szerettük volna minél hamarabb felvenni a ritmust, hiszen fiatalodik a keret ismét, a 2003-as játékosok elköszönnek, de a 2004-es korosztályban is lehetnek távozók. Annak ugyanakkor örülhetünk, hogy főleg a 2003-as korosztály már minimum meg tudja állni a helyét akár egy jó csapatban is ezen a szinten, vagy akár az NB II-re is lehet esélyük idővel. A rutint úgymond ezzel elveszítettük, de egyeztetve a vezetéssel, elvárás is, hogy a legtehetségesebb fiatalok külön képzéssel, már a felnőtt futball légkörét szokva szerepeljenek, hogy idővel az NB I-es keret közelébe is ott lehessenek.

A bajnokság július végén kezdődik, természetesen edzőmeccseket is vív majd a csapat, a főpróbát a bajnok Putnokkal tervezi a szakmai stáb.

– Ezen a héten napi egy edzéssel kezdtünk, hiszen még tart az iskola, ami behatárolja a lehetőségeinket. Elindul viszont a vakáció, így átállunk több esetben a napi két tréningre is.  Jövő héten vívjuk az első edzőmeccsünket, a Gárdonyt fogadjuk majd, akikkel majd még egyszer találkozunk később a felkészülés alatt. Gyakran lesz heti két meccsünk is, a további ellenfelink között van a Kelen, a Hódmezővásárhely, a Kartal, a főpróbára pedig majd Putnokon került sor. Utóbbi lehetőségnek nagyon örülök, mert egy jó erőfelmérő lesz egy bajnok ellen.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók