A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

A tavalyi dobogóssal játszott tartalékcsapatunk

Előzetesen úgy tűnt, hogy szombaton már nem lép pályára Virágh Ferenc együttese, ám végül az utolsó pillanatban az ESMTK-val sikerült lekötni egy edzőmeccset. Szoros csatában a tavalyi dobogós tudott nyerni.

A pesterzsébetiek az első félidő hajrájában szerezték meg a vezetést, egy szöglet után visszaívelt labdát sikerült a kapuba fejelniük, ezzel 1-0-ra meg is nyerték a találkozót.

ESMTK – Kecskeméti TE II. 1-0 (1-0)

KTE II.: Ásós – Horváth Á., Szalai Sz., Szamosi, Molnár M., Hatvani, Tóth L., Balla, Boros, Horváth M., Goretich. Csere: Cseh, Kovács P., Kárpáti, Balis, Ladányi, Gondi.

Virágh Ferenc: – Nagyon értékes és jó mérkőzést játszottunk a rutinos pesterzsébetiek ellen. Sokat visszakaptam az eddig gyakorolt elemekből, emellett fiatal csapatunk újabb tapasztalatot szerzett a felnőtt, férfias futballból. Jövő héten folytatjuk a munkát, hat edzés es két mérkőzés vár ránk.

Tartalékcsapatunk szerdán egy jótékonysági mérkőzést játszik 18:00-kor Albertirsán, majd szombaton 11:00-kor a Körösladány vendége lesz a „kis” KTE ezen a héten.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók