Szerdán a Műkertvárosi Sportcentrumban a vármegyei élvonal I. osztályában szereplő Tiszaföldvár volt tartalékcsapatunk ellenfele. Virágh Ferenc a hét első edzőmeccsén főleg utánpótláskorú játékosoknak szavazott bizalmat, emellett néhány próbázó is pályára lépett, az eredmény azonban így is pozitívan alakult.
A vendégek rutinosabban kezdték a meccset, a kecskeméti fiatalok sok labdát adtak el olyan helyeken, ahonnan könnyen ellentámadásba léphetett az ellenfél, ebből több helyzete is adódott a Tiszaföldvárnak. A 7. percben előnybe is kerültek a vendégek, miután Lukács Renátó erőszakosan indult el egy indításra, lerázta védőjét, majd Cseh Balázs mellett is elhúzta a játékszert, mielőtt az üres kapuba passzolt volna (0–1). A 15. percben aztán megvolt az első kaput eltaláló hazai lövés is, Marsa Áron tűzött rá egy szabadrúgást, de Jakab kapus kiütötte a mezőnybe a kapu bal oldalába tartó labdát. Két perccel később már ő is tehetetlen volt viszont, a jobb oldalon vezetett egy akciót a „kis” KTE, Kárpáti indult el, tőle aztán Sallaihoz került a labda, aki rögtön megjátszott a tizenhatos körívénél érkező Marsát, aki jobbal ezúttal már védhetetlenül tekert a bal felsőbe (1–1). Sokat tett tartalékcsapatunk azért, hogy a folytatásban fordítani tudjon, ez a 75. percben sikerült is, egy balról érkező labdát a hosszún felzárkózó Ballal lőtt a hosszú alsóba úgy, hogy még egy védő lábán is megpattant a játékszer (2-1).
Kecskeméti TE II. – Tiszaföldvár 2-1 (1-1)
KTE II.: Cseh – Balla, Miskolczi, Szalai Sz., Tokody, Marsa, Tóth L., Sallai D., Kárpáti, Fődi, Ladányi. Csere: Ásós, Jászai-Deák, Balis, Ruzsa
Gólszerzőink: Marsa, Balla
Virágh Ferenc: – Egy Szolnok vármegyei élcsapat ellen nyújtottunk jó teljesítményt. Fontos volt a teljes mérkőzés terhelés, így a keret egyik fele, illetve több próbázó is megmutathatta, hol is tartunk. A mérkőzés elején voltak bizonytalanságok, legtöbbet az átmeneteknél hibáztunk, gólt is kaptunk. A mérkőzés nagy részében azonban többet birtokoltuk a labdát, így lassan, de magabiztosan ellenfelünk fölé nőttünk, s a félidő után fordítani is tudtunk. Vasárnap a főpróba Dunaföldváron lesz, korai, 10 órás kezdéssel, ahol az egyik fő szempont ismét a teljes meccsterhelés lesz.
Szerző: KTE/kecskemetite.hu