A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

A Vác ellen folytatjuk a szezont

A KTE HUFBAU ezen a héten hazai pályán lép pályára, ellenfelünk a Vác FC lesz. Ellenfelünket január óta újra a legendás tréner, Csank János irányítja, akivel a klub legnagyobb sikereit érte el a 90-es években.

A Vác tavaly még az NBII-ben szerepelt, kiesésük után az NBIII-ban a középmezőny második feléhez tartoznak, és bizony a képzeletbeli vonalat is nézniük kell maguk mögött. Jelenleg 25 ponttal a tabella 15. helyén állnak, az első tavaszi meccsükön a Honvéd II. vendégeként szenvedtek 2-1-es vereséget. Ezzel együtt ősszel úgy vertek meg minket 3-2-re, hogy már 2-0-ra is vezettünk idegenben, így mindenképpen maximális koncentrációra lesz szükségünk ellenük.

A mérkőzést március 7-én (vasárnap) 14:30-kor zárt kapuk mögött rendezik meg a Széktói Stadionban, de amíg nem oldják fel ezt, addig minden hazai találkozóról élőképes közvetítés lesz. 

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók