A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

A Vasas II. lesz a tartalékok ellenfele

Tartalékcsapatunk az NB III. Dél-Keleti csoportjában a Vasas II-t fogadja vasárnap. Az angyalföldiek stabil középcsapatnak számítanak, de hazai pályán szeretne további pontot, illetve pontokat gyűjteni Virágh Ferenc együttese. 

– Ismét ki tudtuk használni a bajnoki szünetet arra, hogy megfelelő munkát végezzünk el, ezzel is készülve a folytatásra. Jól dolgoztak a játékosok, erre tudunk építeni. Kell is, hiszen a Vasas II. egy stabil csapat évek óta az NB III-ban. Fiatal kora ellenére megvan a megfelelő rutin ahhoz már ellenfelünkben, hogy kiegyensúlyozottan szerepeljen. Nagyon fontos mérkőzés lesz ez számunkra, melyen szeretnénk pontot, pontokat szerezni – mondta a mérkőzés kapcsán Virágh Ferenc, a KTE II. vezetőedzője.

A KTE II.–Vasas II. NB III-as bajnoki vasárnap 11 órakor kezdődik a kecskeméti Műkertvárosi Sportcentrumban, a belépés szokás szerint ingyenes lesz. 

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók