A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

A Vasas nyerte a tartalékok csatáját

Az NB III. dél-keleti csoport 23. fordulójában tartalékcsapatunk a Vasas II. vendége volt a fővárosban. Virágh Ferenc együttese vezetett, ám a Vasas fordulás után háromszor is betalált, így pont nélkül maradtak a fiatalok.

Az eltiltott Májer Milán mellett egy másik túlkoros is volt a keretben, akinek visszatérése különösen örömteli. Nikitscher Tamás utoljára tavaly júliusban az Ajka elleni edzőmeccsen lépett pályára, amikor is súlyos sérülést szenvedett. Az utóbbi hetekben már az NB I-es kerettel edzett, most pedig egy félidő erejéig már újra játszhatott.

Az első félidőben előnybe kerültek a kecskeméti fiatalok, a 24. percben Májer jó 23 méterről szép gólt szerzett (0-1). A második félidő elején jobban kezdett a Vasas, alig két perc elteltével egy pontrúgás után Rideg volt szemfüles (1-1). A 68. percben már a Vasas vezetett, kezezés miatt adott büntetőt a játékvezető, amit Cseh ugyan elsőre hárított, de a kipattanót Varga belőtte (2-1). A 76. percben egy balról érkező beadásra Rab is jól érkezett, ezzel a Vasas komoly előnyre tett szert (3-1). Bár a 81. percben Zoltán góljával még sikerült zárkózni, egyenlíteni már nem sikerült (3-2).

– Az első félidő úgy alakult, ahogy azt szerettük volna, ki tudtuk venni a játékból a Vasas sebességből fakadó erősségeit, emellett sok párharcot nyertünk, egy remek átlövéssel a vezetést is megszereztük. A második félidő elején elaludtunk, egyből egyenlített az ellenfél. Kiegyenlített volt a játék, de fejben jobban bírta a hajrát a Vasas, és egy némileg vitatható kezezés után büntetőt kaptak. A gól kicsit megfogott minket, kontrából jött gyorsan az újabb gól. A cseréktől kicsit magunkhoz tértünk, szépítettünk, de már nem volt elég időnk egyenlíteni – értékelt Virágh Ferenc.

Vasas II. – Kecskeméti TE II. 3-2 (0-1)

Budapest. V: Kreitl (Molnár, Frank)

Vasas II.: Horváth K. – Papp, Szunyog, Rab (Hős 85.), Farkas J. (Pócs 80.), Farkas B. (Rideg 46.), Szabó B., Feledy, Molnár Cs. (Szabó L. 85.), Mamusits (Varga D. 60.). Vezetőedző: László András

KTE II.: Cseh – Goretich (Kovács P. 70.), Jászai-Deák (Czenky 77.), Hatvani, Májer, Artner (Zoltán 77.), Szamosi, Nikitscher (Bodor 46.), Györgye (Majoros 70.), Kovács K., Molnár M. Vezetőedző: Virágh Ferenc

Gól: Rideg (47.), Varga D. (68.), Rab (76.) ill. Májer (24.), Zoltán (81.)

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók