A Kecskeméti TE számára is megkezdődött a harmadik kör az OTP Bank Ligában, az ellenfél vasárnap délután a másik újonc, a sereghajtó Vasas FC volt a 23. fordulóban.
A meccs első perceiben nem adódott sok lehetőség egyik csapat előtt sem. A játékot leginkább kecskeméti labdatartás jellemezte. Az első lövésre 28 percet kellett várni, ekkor Nagy Krisztián 20 méteres szabadrúgása ment fölé. Egy perccel később rögtön jött az újabb próbálkozás, de Horváth tekerése is kevéssel elkerülte a kaput. A Vasas először a 32. percben jutott el helyzetig, és Urblik beadása után nem sokon múlt, hogy Sztojka fejjel megszerezze a vezetést, de mellé bólintott. Két minutummal később Holender húzott befelé, majd életerős lövését Varga Bence ütötte szögletre. A következő támadás már a Kecskemété volt, Katona kevergetett a jobb oldalon és beadása megtalálta középen Zekét, aki rá is dőlt, de kapáslövését Uram fogni tudta. A 40. percben Horváth, a 45. percben Belényesi kísérletezett távolról, azonban az első félidőben nem született gól.
A második felvonást is leginkább a KTE uralta, az első próbálkozás Katona nevéhez fűződött, aki a 48. percben jól hámozta át magát a vendég védőkön, azonban Uram védett. Az 51. percben egy ellentámadást vitt végig a házigazda, amely során előbb Horváth lövését blokkolták a Vasas játékosai, majd a kipattanót Szabó Alex bombázta fölé. Hat perccel később a Kecskemét újabb szép, kispasszos támadást vezetett, melynek végén Zeke beadásába Tóth tette bele a lábát, de ez még nem ért gólt. Az 59. percben viszont egy hasonló helyzet már igen, ekkor a másik oldalról jött középre a beadás Nagytól, Tóth nagyon üresen volt és közelről könnyedén befejelte a vezető találatot (1–0). A 64. percben a csereként beálló Szilágyi lőhetett tisztán, ám a Vasas középpályása nem volt pontos. A 66. percben Silye közel járt az egyenlítéshez, azonban három méterről csúnyán eltörte a labdát. Húsz perccel a vége előtt egy szabadrúgás után ismét Tóth ugrott a legmagasabbra, de fejese ezúttal a kapu mellett landolt. Negyedóra volt hátra a találkozóból, amikor a Vasas lőhetett szögletet, Litauszkiról veszélyesen perdült kapu felé a labda, de Varga résen volt. A 84. percben aztán eldöntötte a három pont sorsát Szabó István csapata. Egy villámgyors kontra során Szuhodovszki indította Banó-Szabót, a ballábas játékos rávezette Uramra, majd higgadtan emelte át a kapust (2–0). Az utolsó pillanatokban a sérüléséből visszatérő Szalai Gábor majdnem meglőtte a harmadikat is, de végül maradt a kétgólos hazai siker.
Kecskeméti TE – Vasas FC 2–0 (0–0)
Kecskemét, 3223 néző, Vezette: Farkas Ádám (Vígh-Tarsonyi Gergő, Aradi József)
KTE: Varga B. – Nagy K. (Katona M. 69.), Szabó A., Vágó, Belényesi, Zeke – Nikitscher (Meszhi 87.), Szuhodovszki (Szalai G. 87.), Katona B. (Banó-Szabó 60.) – Horváth K. (Májer 69.), Tóth B. Vezetőedző: Szabó István
Vasas: Uram – Baráth (Ódor 62.), Litauszki, Hegedűs, Iyinbor (Zimonyi 72.), Silye – Hinora (Szilágyi 46.), Sztojka (Hidi 62.), Urblik (Szalai J. 79.), Holender – Balogh. Vezetőedző: Kondás Elemér
Gólszerző: Tóth (59.), Banó-Szabó (84.)
Sárga lapok: Nikitscher (18.), Tóth B. (45.), Horváth (50.), Zeke (76.), Vágó (81.), Banó-Szabó (85.) ill. Litauszki (12.), Sztojka (26.), Baráth (50.)
Szerző: KTE/kecskemetite.hu