A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

A Veszprémet kell legyőzni a nyolc közé jutásért

Szerdán 17:00-kor a MOL Magyar Kupa 5. fordulójában lép pályára csapatunk, ellenfelünk a VSC 2015 Veszprém lesz Ajkán.

Az NB III-as Veszprém az utóbbi években már többször is közel járt ahhoz, hogy egy osztállyal feljebb jusson, két ezüstérem után tavaly a bajnoki címet is megszerezték. Pechükre ekkor az NB II-es átszervezés miatt osztályozóra kényszerültek a harmadosztályú bajnokok, amit 1-0-os összesítéssel buktak el a Nyíregyháza ellen. Idén is jól szerepel azonban a VSC, hátránya csupán kettő pont az éllovas Tatabányával szemben a vasárnap rajtoló bajnokságban. Ez lesz tehát a „hazaiaknak” az első tétmeccse ebben az évben, s mivel a veszprémi stadionban továbbra sem játszhatnak, így Ajkán rendezik a meccset.

Szabó István már a múlt héten is kitért röviden a párharcra, és elmondta, maximálisan komolyan veszik ellenfelüket, ugyanis egy jó csapattal találkoznak. A két hosszabb ideje hiányzó sérültön – Nagy Krisztiánon és Nikitscher Tamáson – kívül mindenki bevethető, így megvan a megfelelő merítési lehetősége a kupameccsre vezetőedzőnknek. A tét a nyolc közé jutás, mely szerdán dől el mindenképpen, döntetlen esetén 2x15 perc ráadás, vagy végső esetben büntetők dönthetnek majd. A Veszprém négy párharcot vett eddig sikerrel, legutóbb a tavalyi döntős Budafokot búcsúztatták, míg a mieink útja a Soroksáron és a Szegeden át vezetett a 16 közé.

Szabó István, a Kecskeméti TE vezetőedzője: – Amióta a stábbal és a vezetőséggel együtt dolgozunk, mindig az volt a hitvallásunk, hogy csak a következő meccsre készülünk, így van ez most is. Nagyon komolyan kell venni a találkozót, hiszen szeretnénk bejutni a nyolc közé. Ugyan alacsonyabb osztályban szereplő csapattal találkozunk, de sem az eredményeik, sem a náluk zajló munka miatt nem nézhetjük le őket, hiszen Pető Tamás kiváló együttest rakott össze. Ezt bizonyítja tavalyi bajnoki címük is, mely után csak osztályozón maradtak alul. Figyelemmel követtük a felkészülésüket, próbáltunk információkat gyűjteni, persze ez nehezebb volt így, hogy még nem indult el náluk a bajnokság. Láthattunk már akár az idei sorozatban, akár a tavalyiban azt, hogy harmadosztályú csapat meglepetést okoz, nemzetközi példákat is lehetne sorolni, biztosan szeretne ellenfelünk is továbbjutni. Nagyon komolyan készülünk éppen ezért is, mert ha nehéz meccsen is, de szeretnénk ott lenni a nyolc között, pontok helyett ezúttal a továbbjutás a célunk.

Szurkolói információk

A veszprémi klub az ajkai stadionban rendezi a találkozót, melyre a belépés ingyenes lesz a vendég drukkereknek is, ennek megfelelően elővételes jegyértékesítés sem lesz. A kecskeméti szurkolók a vendégszektorban foglalhatnak helyet, ahol büfé is üzemelni fog természetesen. A vendég drukkerek a Sport utca felől tudnak belépni az alábbi rajzon pirossal megjelölt beléptető ponton.

A stadion címe: 8400 Ajka, Sport utca 23.

A mérkőzést az m4sport.hu-n, online stream formájában lehet élőben nézni, emellett X-oldalunkon sem marad el a szöveges eseménykövetés.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók