A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

A Zalaegerszeget fogadjuk szombaton

Az OTP Bank Liga 11. fordulójában a Zalaegerszegi TE lesz csapatunk ellenfele a Széktói Stadionban. Mindkét csapatnak nagy szüksége van a három pontra, így izgalmas csata várható.

A Zalaegerszeg tavaly megnyerte a Magyar Kupát, és a történelmi siker után kiléphetett a nemzetközi porondra. A nyári átigazolási időszakban meghatározó emberek is elhagyták keretüket, ugyanakkor rutinos játékosokkal is tudtak erősíteni, elég csak Croizet, vagy a gólerős Mance nevét megemlíteni. Boér Gábor csapata a 10. helyről várja a fordulót, legutóbb hazai pályán szenvedtek 5-2-es vereséget a Pakstól.

Szabó István továbbra is három alapemberét kell nélkülözze, ebben továbbra sem várható változás. Nikitscher Tamás tavasz közepéig, Nagy Krisztián a teljes idényre kiesett, Banó-Szabó Bence esetében jó hír, hogy már labdával is dolgozhat a rehabilitáció során. Nélkülük kell megoldani tehát a ZTE elleni mérkőzést is, amin keményen dolgozott egész héten a gárda. A legutóbbi szezonban háromszor találkoztak a felek, Kecskeméten kétszer is hazai siker született (3-1, 3-0), míg idegenben megosztoztak a pontokon a csapatok (0-0).

Szabó István, a Kecskeméti TE vezetőedzője: – Egész hetünk volt készülni, ezt megfelelően kihasználtuk, egyértelmű célunk pedig az, hogy szeretnénk itthon tartani a három pontot. Mindenkit óvva intek attól, hogy a bajnokság jelen szakaszában végső következtetéseket tegyen. Az talán látszik, hogy kik végezhetnek az első harmadban, de ellenfelünknél a mag együtt maradt a kupagyőzelem után. Meghatározó játékosok mentek el, de őket sikerült pótolni. Croizet nagyszerű légiós és Mance is rugdossa a gólokat, így nem sorolom őket egyáltalán az alsóházba erejük alapján én sem. Az látszik, hogy a játékrendszerüket talán még keresik, hiszen sok helyzetet dolgoznak ki, de sok gólt is kapnak, ahogy mi is. Bízom benne, hogy a győztes találatot mi fogjuk berúgni. Készültünk a héten megfelelően, minden csapatnak vannak erősségei és gyenge pontjai. Ők is biztosan kielemeztek minket, hiszen itt már nagy titkok ennyi forduló után nincsenek, de bízom benne, hogy mi találtuk meg a sebezhető pontokat.

Szurkolói információk

Jegyek, kapunyitás, beléptetés

Elővételben online, a jegymester.hu oldalon folyamatosan lehet jegyet vásárolni. A mérkőzés napján – amennyiben maradnak belépők még – 11:00-kor nyitnak a kapuk és a pénztárak, így arra kérjük drukkereinket, lehetőség szerint időben érkezzenek a gördülékeny beléptetés érdekében akkor is, ha már rendelkeznek belépővel.

Jegyeket a helyszínen bármelyik pénztárban bármelyik lelátóra lehet vásárolni (például a 2-es pénztárban is meg lehet venni a városi oldalra szóló belépőt), de a jegyvásárlásnál feltétlen figyeljenek arra drukkereink, hogy melyik kapu és oldal felől közelíthető meg szektoruk, ugyanis csak ennek megfelelően működnek a jegyleolvasók. A hazai szektorokat az 1-es, 2-es („A” lelátó) és 4-es kapu jelöli, utóbbi a városi oldal, a „B” lelátó. A jegyeket nem kell bedugni az automatába, elég csak a vonalkóddal lehúzni a leolvasó előtt. Az online vásárolt jegyeket telefonon keresztül is be lehet mutatni.

Mini bérlet a ZTE és az FTC elleni hazai meccsekre

Ahogy tavaly, úgy idén is szeretnénk a bérlettel nem rendelkező, de hűséges drukkereket is jutalmazni, így a soron következő két hazai mérkőzésre egy külön mini bérletet adunk ki. Aki ezt megvásárolja már a ZTE elleni bajnoki előtt, annak az FTC ellen is garantáltan lesz helye így a Széktói Stadionban. A mini bérlet online, a jegymester felületén keresztül folyamatosan megvásárolható, illetve a mérkőzés napján a pénztárakban is áruljuk majd. Nagyon fontos, hogy a megvásárolt mini bérleteket őrizzék meg drukkereink, ne dobják el a ZTE elleni találkozó után, ugyanis csak ezzel tudnak bejutni az FTC elleni bajnokira is. Online folyamatosan kapható a mini bérlet, egy regisztrált felhasználó egyszerre öt darabot vehet belőle. Érdemes beszerezni, ugyanis az FTC elleni találkozóra csak online fogjuk elővételben árulni az esetlegesen megmaradó, korlátozott számú belépőket, így aki nem akar lemaradni arról a meccsről sem, most érdemes cselekednie.

A mini bérlet ára pontosan megegyezik a ZTE és a FTC elleni találkozók összevont jegyáraival.

"A" lelátó:

Normál jegy: 5.000 forint

Kedvezményes jegy (18 év alatt, 65 év felett): 4.000 forint

"B" lelátó:

Normál: 4.000 forint

Kedvezményes (18 év alatt, 65 év felett): 3.000 forint

Jegyárak a ZTE elleni bajnokira:

"A" lelátó:

Normál jegy: 2.500 forint

Kedvezményes jegy (18 év alatt, 65 év felett): 2.000 forint

"B" lelátó:

Normál: 2.000 forint

Kedvezményes (18 év alatt, 65 év felett): 1.500 forint

Gyermekjegy (6 év alatt): Mindkét lelátóra ingyenes, regisztrációs jeggyel.

Mozgássérült belépő (1-es kapu): 1.500 forint

Fizetési eszközök, tiltott tárgyak

A Széktói Stadionban alapvetően készpénzzel lehet fizetni, de a 2-es és 4-es pénztárakban a belépőket bankkártyával is meg lehet már venni. A 2-es pénztárban ez igaz a bérletekre is. A városi oldalon teljes egészében működik már a kártyás fizetési lehetőség.

A mérkőzés folyamán ajándéktárgyak vásárlására is van lehetőség, azonban csak készpénzes formában.

A beléptetés során a kedvezményes jegyeket ellenőrizhetik kollégáink, így mindenképpen legyen egy születési időt igazoló okmány (személyi, jogosítvány, útlevél vagy diákigazolvány) szurkolóinknál. Ennek hiányában a biztonsági személyzet megtagadhatja a belépést az érvényes belépő birtokában is. Aki teheti, érkezzen ezúttal is a tömegközlekedés segítségével. A mérkőzésekre esernyőt továbbra sem lehet behozni, így csapadékos időjárási körülmények esetén esőkabátot hozzanak magukkal drukkereink. A rendőrség utasítására emellett szúró és vágó eszközöket tilos behozni a létesítménybe, ahogy pirotechnikai eszközöket is. 

Vendég szurkolók

A vendégszektorra a „B” lelátó kedvezményei és előírásai érvényesek. A vendégszektor a Csabay Géza körútról érkezve közelíthető meg, parkoló közvetlenül a szektor bejárata mellett, a Kecskeméti Fürdővel szemben található. A vendégszektorba a 3-as kapun keresztül lehet belépni, büfé és mosdók üzemelnek. Fizetni csak készpénzzel tudnak a helyszínen a vendég szurkolók.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók