Véget ért a felkészülés, szombaton indul az új idény a Merkantil Bank Ligában. A KTE idegenben kezdi meg szereplését, csapatunk Ajkán száll harcba a pontokért.

Eseménydús nyara volt NB II-es csapatunknak, hiszen az előző idény végeztével először a keret alakítása vette kezdetét, ezúttal az érkezők és a távozók száma is jelentős volt. A folyamatok már korán elindultak, így gyakorlatilag a közös felkészülés kezdetére, június közepére kialakult az ajkai rajtot váró játékoskeret.
A hathetes felkészülés során a rengeteg edzés mellett edzőmeccsek színesítették a programot, ám azt Tímár Krisztián is jó előre leszögezte, hogy ezekre külön nem készülnek, elsősorban a terhelésen volt a hangsúly. A főpróbát a Szeged elleni dupla edzőmeccs jelentette, amelyeken 2-2-es és 1-1-es döntetlen született. Ez a hét már abszolút a rajtról és a frissítésről szólt.
Ellenfelünk idegenben az Ajka lesz, ahol szintén volt mozgás nyáron. Szabados István éppen klubunk kapusa lett, de a KTE-től távozva Papp Milán épp az ellenkező utat járta be. A Vasastól kölcsönbe érkező Artner Dávid sem ismeretlen számunkra, hiszen ugyancsak megfordult korábban Kecskeméten. Ajkán egyetlen csapat élete sem könnyű, pláne nem az első fordulóban, így biztosan nagyon meg kell küzdenünk a pontokért.
A mérkőzés előtt Tímár Krisztiánnal több témát is érintettünk, aki a találkozó kapcsán az alábbiakat mondta:
– Igyekeztünk a lehető legtöbb információhoz jutni, ilyenkor ez mindig nehezebb, hiszen Ajkán is volt mozgás a játékoskeretben. Továbbra is Gaál Bálint irányítja a csapatot, ez jelenthet némi kapaszkodót. Az biztos, hogy Ajkán sosem egyszerű játszani, egy stabil védekezésből kiinduló ellenfélre számítunk most is, amire meg kell találnunk a választ és a megoldást. Szeretnénk idegenben jó rajtot venni, három ponttal hazatérni. Ehhez elengedhetetlen a megfelelő küzdőszellem, a győzni akarás, a taktikai feladatok betartása, illetve a koncentráció azokban a helyzetekben, amelyeket külön elemeztünk videón, és a pályán is gyakoroltunk.
Nyári mozgás a rajt előtt
Távozók: Győrfi Milán (Paks – kölcsönből vissza), Debreceni Ákos (Paks – kölcsönből vissza), Nistor Ákos (Sepsi OSK – kölcsönből vissza), Varga Bence (lejárt a szerződése, nem hosszabbítottunk), Pálinkás Gergő (Vasas), Belényesi Csaba (MTK), Derekas Zoltán (lejárt a szerződése, majd Videoton), Bocskay Bertalan (lejárt a szerződése, nem hosszabbítottunk), Szabó Alex (Csíkszereda), Czékus Ádám (Csíkszereda), Papp Milán (szerződésbontás), Vattay Márton (Soroksár).
Érkezők: Merényi Ádám (Mezőkövesd – kölcsönből vissza), Farkas Balázs (Monor – kölcsönből vissza), Kotula Máté (Békéscsaba – kölcsönből vissza), Szabados István (Ajka), Németh Barnabás (Vasas), Szépe János (MTK), Bányai Péter (Csákvár), Nyári Patrik (Szentlőrinc), Szilágyi Zoltán (Szeged), Gajág Gergő (Kozármisleny), Bolgár Botond (FTC – kölcsönbe), Pálvölgyi Patrik (III. Kerület), Göblyös Sándor (Gyula).
A KTE kerete
Kapusok: 1 Pálfi Kristóf, 20 Ruisz Barnabás, 97 Szabados István
Mezőnyjátékosok: 3 Szűcs Szilárd, 4 Szilágyi Zoltán, 6 Haris Attila, 7 Merényi Ádám, 8 Nyári Patrik, 9 Bolyki Andor, 10 Szabó Bálint, 11 Kovács Barnabás, 14 Beke Péter, 15 Gajág Gergő, 17 Berki Marcell, 19 Szépe János, 23 Bányai Péter, 26 Farkas Balázs, 27 Bolgár Botond, 28 Horváth András, 31 Pljesovszki Gergő, 34 Szojma András, 44 Göblyös Sándor, 66 Eördögh András, 74 Pálvölgyi Patrik, 77 Kotula Máté, 92 Németh Barnabás.

Szurkolói információk
Elővételben nem, csak a helyszínen lehet jegyet vásárolni a bajnokira. A felnőtt belépők 1700, a kedvezményes jegyek (diák, nyugdíjas, női) 1000 forintba kerülnek a vendégpénztárban, a 14 éven aluliak számára ingyenesen látogatható a mérkőzés.
Kapunyitás 18:00-kor lesz, a stadionban csak készpénzzel tudnak fizetni drukkereink. A vendégszektor a Sport utcáról közelíthető meg az alábbiak szerint.
A mérkőzést televízió nem közvetíti, de az 1ST-Press YouTube-csatornája az előző idényben élőben közvetítette az Ajka hazai mérkőzéseit.
A stadion pontos címe: 8400 Ajka, Sport utca 23.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu








-



























