A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Akár Kleinheisler is szembe jöhet

Szerdán a felkészülési szezon legmagasabban rangsorolt klubjával fogunk találkozni Eszéken, ahol az NK Osijek lesz az ellenfelünk. Kitűnő erőkből álló ellenfél vár ránk, többek közt Kleinheisler Lászlóval a hazai keretben.

Az NK Osijek a horvát élvonal nagy múltú és stabil tagja, 1999-ben a kupát is sikerült elhódítania az együttesnek. 2016 óta folyamatosan fejlődik a Nenad Bjelica által irányított gárda, mely azóta a negyedik helynél hátrább nem végzett. Az eszékiek több alkalommal is megcsípték már a dobogó harmadik helyét – legutóbb éppen idén – de történetük legjobb eredménye a 2021-es ezüstérem.

A jó szereplés hatására a nemzetközi porondra is rendre kiléphet a klub, a legközelebb a 2017/2018-as szezonban jártak az Európa Liga csoportkörhöz, akkor a play-off körben véreztek el idegenben lőtt kevesebb góljuk miatt az Austria Wien ellen. Idén az Konferencialigában kazah ellenféllel kezdenek majd.

Keretük alapvetően hazai labdarúgókra épül, de ahogy Kleinhesiler László példája is mutatja, légiósaik is akadnak. Bosnyák, montenegrói, ukrán, spanyol, osztrák, szlovén és argentin futballisták is erősítik őket. Ellenfelünk szombaton már bajnoki mérkőzést játszik, így az biztosnak tűnik, hogy elsősorban azoknak a játékosoknak szeretnének több lehetőséget adni, akik kevesebbet játszottak az utóbbi időben, vagy sérülés után térnek vissza, ez azonban nem jelenti azt, hogy ők gyengébb erőt képviselnének.

A mérkőzés szerdán 18:30-kor kezdődik Eszéken, a találkozóról szöveges eseménykövetéssel jelentkezünk majd.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók