A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Állva haltunk meg a DVTK ellen

A KTE HUFBAU a Merkantil Bank Liga 23. fordulójában a Diósgyőri VTK-t fogadta. Rangadóhoz méltó izgalmak mellett, ezúttal ellenfelünk szerezte meg a pontokat.

Tapogatózó játékkal indult el a mérkőzés, főleg mezőnyben zajlott a küzdelem. Sokáig nem alakult ki lehetőség, majd a 18. percben a vendégek első sanszukat rögtön gólra váltották. Horváth kapott egy felpasszt, amit jól tette le Könyvesnek, aki balról lépett be a játékba, majd ballal a rövid alsóba is lőtt (0-1). A folytatásban is a mezőnyharc dominált, a 24. percben egy beadás után Szűcs került helyzetbe, de nem találta el az üres kaput. A 36. percben jegyezhettük fel az első hazai lövést, Tóth fordult kapura 16 méterről, de lövését megfogta Póser. A 45. percben egy felívelés után Könyves cselezgetett a bal oldalon, levitte a labdát az alapvonalig, majd beadását Polgár kotorta a kapuba a hosszún (0-2).

Szünetben Szabó István kettős cserével igyekezett frissíteni, ez játékban pozitív jeleket is mutatott. A 61. percben azonban Szalai cselezte el magát a felezőn, elveszítette a labdát, majd szabálytalan volt ellenfelével, amiért Karakó játékvezető kiállította. Az emberhátrány plusz energiákat adott így is a hazai játékosoknak, a 68. percben egy Szuhodovszki szögletet Szabó lőtt akrobatikus mozdulattal a bal felsőbe (1-2). Néhány perc elteltével Rjasko fejelte fölé Nagy szabadrúgását, majd a másik oldalon Könyves éles szögből tüzelt ballal, de ő sem talált kaput. A 80. percben Lukács indult el, 16 méterről jobbal lőtt, de az oldalhálóban kötött ki a labda. A hajrában egy diósgyőri beadás után Tóth Dávid sarkára léptek rá, de mehetett tovább a játék, a tizenhatoson húzogató Németh megpattanó lövése aztán utat talált a jobb alsóba (1-3). Gyorsan jött a szépítés, ugyanis a 90. percben Bárdos és Póser nem értette meg egymást, a vendég védő saját kapujába fejelt (2-3). A hajrában jött ugyan a KTE, de újabb gólt már nem sikerült szerezni.

KTE HUFBAU – Diósgyőri VTK 2-3 (0-2)

Kecskemét, 1000 néző. V: Karakó F. (Vígh-Tarsonyi G., Belicza B.)

KTE: Varga B. – Buna (Tóth D. 46.), Szabó A., Rjasko, Szalai, Grünvald (Hadaró 59.) – Nagy K., Vágó, Szuhodovszki – Lukács D., Tóth B. (Katona 46.)

DVTK: Póser – Polgár, Szűcs, Szatmári, Bárdos, Keller (Kocsis 88.) – Zsolnai (Németh 78.), Lucas, Molnár G. (Bokros 86.) – Horváth Z. (Eppel 78.), Könyves.

Gólszerzők: Könyves (18.), Polgár (45.), Németh (88.) ill. Szabó A. (68.), Bárdos (90. – öngól)

Kiállítva: Szalai (61.)

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók