A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Álomrajt után vertük a PMFC-t

A KTE HUFBAU a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában a PMFC-t látta vendégül a Széktói Stadionban. A mérkőzést gyors góllal kezdte a hazai csapat, és a folytatásban erre nem is volt válasza a Pécsnek. 

Álomszerűen kezdte a mérkőzést a KTE, hiszen már a 2. percben felpattanhattak székükről a lila-fehér drukkerek, amikor Szalai kitűnő indításával Tóth Barna törhetett kapura, és a kilépő Helesfay lábai között a hálóba gurított ballal 15 méterről (1-0). Gyorsan növelhette volna előnyét a Kecskemét, de egy perccel később Lukács már nem tudott túljárni Helesfay eszén. A 6. percben megint Lukács robogott el a bal oldalon, majd befelé húzott, jobbal azonban pont Helesfay kezébe lőtt. A Pécs ezután mezőnyben aktívabb lett, meddő fölényt is kiharcolt Vas László együttese, de helyzet nem alakult ki. A félidő hajrájában a Kecskemét is eljutott még egy lövésig, de Bartha 17 méterről a jobb alsó mellé lőtt ballal.

Szünetben több változtatás is történt mindkét oldalon, a PMFC rá is tudta erőltetni az akaratát a hazai csapatra, de továbbra is stabil lábakon állt a kecskeméti védelem. A KTE kontrái ekkor még pontatlanok voltak, de ahogy közeledett a meccs vége, egyre több terület nyílt meg a hazaiak előtt. A 83. percben Grünvald balról adott be, Tóth Dániel fejelt, de Helesfay hatalmas bravúrral a lécre ütötte a labdát. A szöglet után büntetőt reklamáltak a hazai játékosok, Szalai karját mintha meg is fogták volna, de a játékvezető határozottan mutatta, hogy mehet tovább a játék. A 88. percben egy oldalszabadrúgás után Rácz elé csorgott le a labda, ballal meg is célozta a rövid sarkot, de Varga védeni tudott. A 90. percben majdnem eldöntötte a meccset a KTE, de Lukács beadása után Tóth Dániel hiába talált be, a partjelző felemelte a zászlóját. A Pécs a hajrában sem tudott már betalálni, így a Kecskemét zsinórban tizedik tétmeccsét veretlenül megvívva továbbra is második a bajnokságban.  

KTE HUFBAU - Pécsi MFC 1-0 (1-0)

Kecskemét, 1000 néző, Vezette: Nagy Norbert (Sinkovicz Dániel, Szilágyi Norbert)

Kecskemét: Varga B. – Buna (Szuhodovszki 82.), Gál, Belényesi, Szalai G., Grünvald – Nagy K. (Katona 82.), Vágó (Rjasko, a szünetben), Bartha (Kis 91.) – Lukács, Tóth B. (Tóth D. 77.). Vezetőedző: Szabó István

Pécs: Helesfay – Sági, Preklet, Rácz, Katona (Bíró 76.) – Geiger, Hursán (Kónya, a szünetben), Króner, Hegedűs (Grabant 55.) – Kövesdi (Szabó Z. 55.), Adamcsek (Tihanyi, a szünetben). Vezetőedző: Vas László

Gólszerző: Tóth B. (1-0) a 2. percben.

Kiállítva: Bukrán (26. - a kispadról)

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók