A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Asztalos Dávid: Kezünkben van a sorsunk!

Asztalos Dávid keretünk egy legsokoldalúbb játékosa, hiszen több poszton is szerepelt már a szezonban, a védelemtől a csatársorig. Csereként kifejezetten eredményes, hiszen a Taksony ellen is duplázni tudott. Játékosunk elmondta, sorsuk immáron újra a saját kezükben van.

-Az első gólért megküzdöttél, a másodikat nagyon bevágtad a Taksony ellen, melyik volt nehezebb?

-Az első inkább szerencse volt, hiszen az ellenféltől pattant elém a labda egy oldalszabadrúgás után, nekem csak az üres kapuba kellett rúgnom. A második egy szöglet utáni kipattanóból született, amit egy átvétel után egyből el tudtam lőni, szerencsére nagyon jól találtam el.

-Milyennek érezted belülről a mérkőzést?

-Nem nézett ki úgy, hogy a vége 7-0 lesz, nagyon jól tartotta magát az ellenfél. Nehezen tudtuk feltörni őket, pedig jó pár helyzetünk adódott, amit viszont eleinte nem rúgtunk be. A harmadik gól után viszont szétestek, onnantól gyakorlatilag minden támadásunk góllal zárult.

-Csereként jöttél be egy sérülés miatt, majd két gólt vállaltál, milyen instrukciókat kaptál?

-Még melegíteni se volt időm, olyan hirtelen kellett beállnom. Csatár mögé érkeztem úgymond árnyékéknek, az volt a feladatom, hogy tevékenyen részt vállaljak a támadásépítésben, érkezzek a kapu elé minél többször.

-Jön az RKSK elleni meccs, ősszel egy nehéz meccsen tudtuk őket otthon megverni. Milyen találkozóra számítasz most?

-Ősszel is nehéz volt, most se lesz könnyű, ellenünk mindenki kettőzött erővel készül. Örülök, hogy visszaszereztük az első helyet, így azért sokkal jobb a hangulat az öltözőben is. Három meccs maradt, az előnyünk kettő pont, a saját kezünkben van a sorsunk. Aki fel akar jutni, annak minden meccs kulcsfontosságú, három győzelemmel biztosan el is érnénk céljainkat.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók