A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Az egyéni villanások dönthetik el a derbit

Vasárnap 18:00-kor tulajdonképpen bajnoki döntővel ér véget a bajnokság, az előttünk három ponttal vezető Iváncsa KSE vendégei leszünk. A hazaiaknak a döntetlen is elég a bajnoki címhez, míg nekünk mindenképpen nyernünk kell, akkor jobb gólkülönbségünkkel élen zárnánk. A mérkőzés előtt mindkét csapat vezetőedzőjét megkérdeztük arról, hogyan készülnek csapatukkal a mérkőzésre.

Domján Attila, az Iváncsa KSE vezetőedzője (fotó: feol.hu)

- Engedd meg, hogy először gratuláljak nektek, hiszen az már biztos, hogy az Iváncsa KSE történetének legjobb eredményét éritek el, akármit is hoz a vasárnap. Újoncként már volt egy bronzérmetek itt a közép csoportban, most már biztosan fényesebb érmet szereztek. Milyen mérkőzést vársz?  

- Köszönjük szépen, valóban így van! Bármi is lesz a szezon végén, ez már mindenképpen az iváncsai labdarúgás legjobb eredménye lesz. Most már presztízs jellege van a mérkőzésnek, mert mindkét csapat elérte tulajdonképpen a célját. Mi jóval túlszárnyaltuk, amit terveztünk, míg a Kecskemét biztosította helyét az NBII-ben szerdán. Abban biztos vagyok, hogy ellenfelünk szeretne bajnokként feljutni, sokkal jobb szájízzel lépnének osztályt. Azért beigazolódott úgy gondolom a papírforma, aki nézegette a csoportbeosztásokat a szezon előtt, az tudta nagyjából, kik a favoritok. Az a három csapat jutott fel, melyeknek valóban a másodosztályban van a helye. Várjuk természetesen a mérkőzést, szerintem egy jó hangulatú, minőségben is közel NBII-es meccset fognak látni a nézők, mert ez a csoport két legjobb csapata, ahogy azt az eredmények is mutatják.

- Ritka alkalom az, amikor két bajnoki címre hajtó csapat éppen egymás ellen zár az utolsó körben. Különleges helyzet, mi lehet döntő szerinted?

- Valóban ritka szituáció ez. Biztos vagyok benne, hogy mindkét csapat igyekszik feltérképezni a másikat, az évek alatt azért meg is ismertük egymást. Nagy meglepetések szerintem ilyen szempontból nem lesznek. Egy egyéni villanás ilyenkor nagyon fontos, hogy azok a játékosok, akik a különbséget tudják adni, milyen napot fognak ki éppen.

 

Szabó Tibor, a KTE HUFBAU vezetőedzője

- Koccintottatok már a feljutásra, vagy ez egyelőre elmaradt?

- Csütörtök délután lesz egy kis összejövetelünk, ahol valóban lesz egy koccintás arra, hogy az alapcélt sikerült teljesíteni. Én azt mondtam a srácoknak, hogy függetlenül attól, hogyan jött össze ez a feljutás, ezt a 80 pontot nem a szél hordta össze, hanem nagyon keményen megküzdöttek érte. Megint megmutatkozott az, hogy a futball mennyire kiszámíthatatlan, de pont ebben van a szépsége. Három héttel ezelőtt még teljesen máshogy álltak a dolgok, azóta beigazolódott az, hogy semmilyen osztályban, senki ellen nem mehet biztosra senki. Minden pontért, minden győzelemért nagyon meg kell küzdeni.

- Nagyon ritka szituáció az, hogy két rivális egymás ellen dönti el a bajnoki cím sorsát az utolsó körben, talán soha nem adatik meg egy játékos karrierjében, hogy ilyen mérkőzésen játszhasson. Milyen hangulatban készültök a derbire?

- Azon dolgozunk, hogy feltegyük a pontot az i-re. Ez a döntő kevés embernek adatik meg, aki szeret futballozni, az ilyen mérkőzésekről álmodik, ilyen összecsapásokon akar pályán lenni. Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy megnyerjük ezt a mérkőzést, de ahogy utaltam már rá, semmit sem adnak ingyen. Ott lesz egy motivált ellenfél, akik szintén készülnek a meccsre, készülnek belőlünk. A sport ilyen, egyszer veszítünk, egyszer győzünk, most ezt nagyon szeretnénk megnyerni.

- Mi döntheti el a meccset?

- Minden bizonnyal a koncentráció, a fegyelmezettség, a figyelem, a kommunikáció, egymás segítése meghatározó lesz. Fontos, hogyan tud a csapat csapatként védekezni, emellett egy-egy villanás, vagy akár egy pontrúgás is sorsdöntő lehet.

Szerző: Nyitray András

Média partnerek
Támogatók