A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Az első bajnoki meccsünk jön a Budaörs ellen

Vasárnap 19 órás kezdéssel a Budaörsi SC lesz csapatunk ellenfele Merkantil Bank Liga nyitányán a Széktói Stadionban. A párharc olyan szempontból mindenképpen történelmi lesz, hogy a két klub először találkozik majd bajnoki mérkőzésen.

A budaörsi egyesületet 1924-ben alapították, melyet követően elsősorban a területi és megyei ligákban szerepelt. A 2000-es évek elején indult fejlődésnek a futball a BSC-nél, 2006-ban aztán NBIII-as bajnoki címet ünnepelt a klub, mely után 2011-ig stabilan a másodosztály tagjának is számított. A kiesés után rögtön bajnok, majd ezüstérmes lett a harmadosztályban a Budaörs, de visszajutni csak a második arany után tudtak 2015-ben. Azóta kirobbanthatatlan a BSC a másodosztályból, sőt, negyedik és ötödik helynek is örülhettek, míg legutóbb hatodikként értek célba.

A Budaörs három-három győzelemmel és döntetlennel, illetve két vereséggel hangolt a vasárnapi nyitányra. Keretükben kecskeméti kötődésű futballista is szerepel Balázs Zsolt személyében, aki még az NBI-ben volt játékosunk 2012 és 2015 között.

Szerző: Nyitray András (fotó: bsc1924.com)

Média partnerek
Támogatók