A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Az MTK II. ellen zárja a hetet a KTE II.

Vasárnap 11:00-kor újabb hazai mérkőzés következik tartalékcsapatunk számára, a KTE II. az MTK II-t fogadja a Műkertvárosi Sportcentrumban.

Szabó Tibor együttese egyelőre három vereség mellett egyszer tudott nyerni, legutóbb a Paksi FC II. vendégeként szenvedtek a fiatalok 4-2-es vereséget. Az MTK két vereséggel kezdte a szezont, de a sorsolása sem volt könnyű a kék-fehéreknek, utóbbi két fellépésükön azonban a Honvédnak és a Majosnak is négyet rúgtak, így formába lendültek.

– Hosszú sorozatban vagyunk, ezen a héten ez már a harmadik meccsünk lesz. Egy jó formában lévő MTK-val találkozunk, bízom benne, hogy most is sok tapasztalatot tudnak szerezni a játékosaink, ami remélhetőleg eredményességgel párosul – mondta Szabó Tibor.

A KTE II. meccsei ingyenesen megtekinthetőek a szezonban, azonban továbbra is arra kérjük drukkereinket, üvegben és műanyag flakonban ne hozzanak magukkal innivalót a pálya mellé, vagy hagyják autóikban. A Műkertvárosi Sportcentrumban üzemel a büfé, ahonnan műanyag pohárba töltve lehet csak kivinni az italokat, az előírásoknak megfelelően. Esernyő helyett az esőkabátot hozzák magukkal drukkereink. 

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók