A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Az örökmérleg nekünk kedvez Siófokon

Vasárnap 17 órás kezdéssel a BFC Siófok vendége lesz a KTE HUFBAU. Tavaly szoros mérkőzésen sikerült legyőzni aktuális ellenfelünket, de most sem várhatunk könnyű kirándulásra.

Ami a közös múltat illeti, a Siófokkal sosem találkoztunk még másodosztályú meccsen az őszi előtt, az élvonalban viszont nyolc alkalommal is 2008 és 2013 között. A mérleg kedvez nekünk, hiszen hat kecskeméti siker mellett csupán kettő siófoki született az élvonalban, míg ősszel 1-0-os sikerünk az első skalp volt számunkra a másodosztályban ellenük. Idegenben sem ment korábban rosszul számunkra Siófokon, hiszen egy vereség mellett háromszor is nyerni tudtunk.

A Balaton-partiak tavasszal idén három sikerük mellett egy-egy döntetlent és vereséget könyvelhettek el, tehát kitűnő formában vannak. Pláne azt nézve, hogy csak a DVTK és a Vasas ellen nem tudtak nyerni.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók