A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Az őszi iksz után vágnánk vissza a Békéscsabának

A KTE HUFBAU vasárnap 17:00-kor a Békéscsabát fogadja a Széktói Stadionban a Merkantil Bank Liga 32. fordulójában. A két csapat legutóbb 1-1-es döntetlent játszott egymással.

A két klub főleg a másodosztályban csapott össze 1947 és 2007 között, de négyszer az NBIII-ban is találkoztak, az élvonalban pont elkerülték egymást, hiszen a csabaiak akkor jutottak vissza hosszú idő után, amikor a KTE-t kizárták. A másodosztályban 24 mérkőzésen 3.5-es gólátlagot hoztak össze eddig a csapatok, 9 kecskeméti diadal mellett 11-szer nyertek a csabaiak, míg 5-ször nem bírtak egymással a felek.

A mostani idény előtt utoljára a 2006/2007-es szezonban csaptak össze bajnokin a felek, akkor Kecskeméten 2-2-es döntetlen lett a vége, míg a Kórház utcán 4-2-es hazai siker született. Érdekesség, hogy erőnléti edzőnk, Buzási Péter mindkét találkozón kezdett akkor a Békéscsabában, ahogy a KTE-ben pályaedzőnk, Farkas István. 

Azóta azért Magyar Kupa és Ligakupa meccseken is összehozta a sors a csapatokat, illetve az utóbbi években rendszeresen találkoztunk a csabaiakkal edzőmeccseken is, nyáron 1-1 lett a végeredmény Békéscsabán, ahogy végül a legutóbb, őszi bajnokin is. Akkor a góllövőlistát vezető Lukács Raymond találatára, Szuhodovszki Soma válaszolt. 

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók