A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Az ötödik meccsünk jön a Kisvárda ellen az NB I-ben

Vasárnap 13:30-kor a Kisvárda ellen folytatja csapatunk szereplését az OTP Bank Ligában. Ez lesz a két együttes ötödik találkozása az NB I-ben.

A Kisvárda múltja jelenlegi formájában 2003-ig vezethető vissza, és a megyei II. osztályból indulva végül tíz esztendő elteltével feljutott az NB II-be az akkor még Várda SE néven szereplő együttes. Bár elsőre még kiesett a csapat, a visszajutás azonnal összejött, és harmadik nekifutásra feljutott az élvonalba a gárda 2018-ban. Legjobb eredményükre sem kellett sokat várni, 2022-ben ezüstérmes lett a gárda a bajnokságban.

A Kisvárda története alapján az már kitalálható, hogy a két együttes sokáig elkerülte egymást, ez lesz csupán a második olyan idény, amikor egy ligában szerepelnek. A 2020/2021-es idényben – amikor még klubunk az NB III-ban szerepelt – a Magyar Kupában összehozta a sorsolás a feleket, akkor a Kisvárda 1-0-ra nyert Kecskeméten. Tavaly ősszel a Széktói Stadionban találkoztak először a felek bajnokin, akkor egy izgalmas, fordulatos, jó iramú találkozón végül 3-3-as döntetlent született. Márciusban és májusban is egyetlen gól döntött a javunkra, érdekesség, hogy ugyanúgy a már FTC soraiban szereplő Katona Bálint jegyezte a győztes találatokat, aki mindhárom meccsen betalált egyébként. Az utolsó találkozó kifejezetten szép, egyben történelmi siker is számunkra, hiszen a május végi győzelemmel biztosítottuk be történelmi ezüstérmünket. 

Ebben a bajnokságban először Kecskeméten csaptunk össze aktuális riválisunkkal, akkor 3-1-re nyerni tudtunk.

NB I-es meccstörténelem:

2022.10.14.: KTE – Kisvárda 3-3 (Gól: Nagy, Katona B., Djuranovic ill. Varga B. (öngól), Camaj, Ötvös)

2023.03.04.: Kisvárda – KTE 0-1 (Gól: Katona B.)

2023.05.26.: KTE – Kisvárda 1-0 (Gól: Katona B.)

2023.08.07.: KTE – Kisvárda 3-1 (Gól: Szuhodovszki, Pálinkás, Szalai ill. Spasic)

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók